A Jobbik azt ígéri, hogy egy kormányváltás után bérlakásépítéssel, lakhatási támogatással és lakbértámogatással segíti majd a fiatalokat - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, pénteki online sajtótájékoztatóján.
Varga Mihály pénzügyminiszter egy interjúban arra utalt, hogy az évtized végére hazánk az EU nettó kedvezményezettjéből nettó befizetővé válhat, így a tagságunkat át kell gondolni. Több, a miniszternek címzett kérdésre még várja az Index a válaszokat, eközben egy gazdasági elemzővel próbálták megfejteni, van-e reális esély arra, hogy 10 éven belül többet fogunk befizetni az uniós kasszába, mint amennyit onnan kapunk, illetve azt is megnézték, ebben az esetben logikus lépés volna-e hátraarcot vezényelni.
Hosszú távú megoldást keres a román kormány az építőipari alapanyagok drágulása okozta problémára: olyan rendelet elfogadására készül, amely lehetővé teszi, hogy a közberuházások elvégzésére leszerződött kivitelezők esetében az önkormányzatok ne a szerződésben előre rögzített alapanyagárakat vegyék figyelembe, hanem a statisztikai hivatal által megállapított drágulás alapján számolják újra a munkálatok értékét - közölte a román fejlesztési minisztérium szerdán.
Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az "Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében" című rendezvényen.
Tízezreket lehetne spórolni a mobilhasználat ellenőrzésével, mégis a magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel a mobilhasználatát - derült ki a magyar BillKiller startup friss, reprezentatív kutatásából.
Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
Három ütemben, akár további háromszáz hektárral is bővülhet a jelenleg 145 hektáros fényeslitkei ipari park, erre mintegy húszmilliárd forintot fordít a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. - közölte a társaság vezérigazgatója pénteken a felső-szabolcsi községben.
Vezető nemzetközi tudósok globális klímamodellekkel kapcsolatos kutatásai azt mutatják, hogy a jelenlegi globális gazdaságpolitika veszélyes lehet, mivel eltávolítja a nemzeteket az emisszió és a globális felmelegedés célkitűzéseitől.
Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
A Párbeszéd határozati javaslatot nyújt be és online petíciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés és a kormány segítsen "az infláció elszabadulásának legnagyobb vesztesein" - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.
A kiskereskedelmi forgalom második negyedévi emelkedése a gazdaság újraindulását mutatja, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez, így megjelenik majd a GDP-adatokban is - így kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120 ezer fős mérséklődést jelent - közölte az MTI-vel Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Átmeneti az infláció magasabb szintje, ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, akkor az infláció újra visszamehet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - fejtette ki a pénzügyminiszter az atv.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő tanévkezdés előtt, ugyanis egy általánosiskolás-korú gyermek teljes beiskolázása akár 50 ezer forint is lehet, amennyiben a tanfelszerelések mellé új iskolatáska is szükséges - közölte a Regio Játékkereskedelmi Kft. hétfőn az MTI-vel
A Balatoni Bringakör átfogó fejlesztését, a csaknem 200 kilométernyi beruházást több mint 4,9 milliárd forinttal támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölte a minisztérium a Facebook-oldalán vasárnap.
A képzési költségeket kamatmentes hitellel támogatja az állam. A felsőoktatásban, képzésekben résztvevő, gyermeket tervező édesanyák speciális családtámogatási kedvezménnyel is számolhatnak - tájékoztatta Tállai András az MTI-t
A koronavírus-járvány hatására a legtöbb európai nagyvárosban kisebb vagy nagyobb mértékben csökkentek a bérleti díjak. Budapest is benne van a sorban, és egy ideig ez így is maradhat, de más magyar városokban látszódik áremelkedés. - írja a napi.hu
Idegrendszeri és mentális betegségek okainak vizsgálatát segíti egy új magyar orvostechnológiai fejlesztés, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 175 millió forintos támogatásával jött létre - közölte az MTI-vel a pályázói konzorciumban részt vevő InnovITech Kft.
Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak, tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár - hívta fel a figyelmet a határokon átívelő pénzügyi megoldásokat nyújtó iBanFirst nemzetközi pénzforgalmi intézmény kedden az MTI-nek küldött közleményében.
Az állam "vasba és betonba", nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - a beruházások szerkezetét bírálja és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen a Magyar Nemzet online kiadásában megjelent e heti írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Az első fél évben lefolytatott közbeszerzések összértéke elérte az 1630 milliárd forintot, ezzel a piac majdnem beérte a járvány előtti szintet - közölte a Közbeszerzési Hatóság hétfőn az MTI-vel, miután közzétette az idei féléves gyorsjelentését.
Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat - jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán, pénteken a tárca közleménye szerint.