A munkaerőpiac stabilitását mutatják a legfrissebb adatok, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a munkaerőhiányos és erőteljes bérversennyel járó munkaerőpiaci környezet igazolja a felfelé mutató inflációs kockázatokról kialakult aggodalmakat is.
Miközben a főváros vezetése szinte naponta arra kényszerül, hogy cáfolja a Városháza eladásának szándékát érintő híreket és elhatárolódjon néhány ingatlanpiaci szereplőtől, semmiféle felzúdulást nem okozott a sajtóban a neves jobboldali nagyvállalkozónak, Vitézy Tamásnak két héttel ezelőtt közzétett Facebook-bejegyzése, amely a vagyona és személye ellen indított összehangolt támadásokról szólt. Pedig Vitézy állításai ugyanúgy képesek lehetnek megrengetni a demokratikus jogállamba vetett közbizalmat. - írja az Index
A magyar kormány a következő évben is szeretné kiemelten támogatni a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket, a 2022-es költségvetésben 50,1 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására. Ezen felül a piaci cégek szövetségét és együttműködését keresik a jövőben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Karcagon.
Megkezdődött az 13. Ázsia-Európa találkozó a kambodzsai Phnompenben, a kétnapos ülés középpontjában a két térség közötti kereskedelem és beruházás fellendítése mellett a fenntartható fejlődés, az éghajlatváltozás okozta kihívások témaköre, a koronavírus-járvány utáni helyreállítás, valamint a multilateralizmus megerősítése áll a közös növekedés érdekében.
Széleskörű összefogással és ágazatokon átívelő közös munkával lehet sikeresen megállítani az élővilág sokszínűségének csökkenését, ebbe a folyamatba illeszkedik az áramszolgáltatókkal évek óta folytatott együttműködés is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a 12. MAVIR madárvédelmi online konferencián a szaktárca csütörtöki tájékoztatása szerint.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával mutatkozik be jelenlegi és jövőbeni partnereinek Európa legjelentősebb védelmi és biztonsági technológiai szállítója. A Rheinmetall Industry Day Hungary 2021 rendezvényen több mint száz lehetséges beszállító, közös fejlesztési és gyártási projektek potenciális hazai közreműködői vehetik fel a kapcsolatot a világcéggel szerdától két napig, Budapesten - közölte a minisztérium az MTI-vel.
Magyarország átfogó támogatást nyújt Jordánia regionális stabilizációs szerepének megőrzéséhez, annak érdekében, hogy a közel-keleti térség ne legyen újabb migrációs hullámok kiindulópontja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ammánban a tárca közleménye szerint.
Pénteken hivatalos levélben szólította fel az Európai Bizottság Magyarország és Lengyelország kormányát, hogy adjon számot a jogállami feltételrendszer előírásaival kapcsolatban – erősítette meg az Eurologus kérésére a bizottság szóvivője. - írja a Borsod24
A hét elején a közös kormányalakítást megcélzó pártok főtitkárai még úgy nyilatkoztak, hogy a következő hétre megszülethet a részletes koalíciós megállapodás. A hét második felére azonban alapvető törésvonalak jelentek meg a szociáldemokraták és a zöldek között a földgáz "átmeneti zöldesítésének" a kérdésében. - írja az inforstart.hu
Érzékenyen érintette a lakosságot anyagi szempontból is a koronavírusjárvány, ugyanakkor már mérhetők a harmadik hullámot követő nyitás kedvező hatásai – derült ki az OTP Bank öngondoskodási indexének idei adataiból.
Szeptemberben megtorpant a mezőgazdasági termelői árak emelkedésének négy hónapja tartó gyorsulása: a felvásárlási árak 23,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a növekedés 0,5 százalékponttal mérsékeltebb az augusztusinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Egyértelmű sikertörténetnek bizonyult a kormány keleti nyitás stratégiája, ami abból is látszik, hogy mára Magyarország lett a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Közép-Európában - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Bige László milliárdos, a Nitrokémia Zrt. tulajdonosa szerint Csányi Sándor OTP-vezér Orbán Viktor miniszterelnök engedélyével évek óta az állami hatóságokat magánhadseregként használva próbálja tönkretenni őt, és így akarja megszerezni a cégbirodalmát.
Benyújtotta a két új atomerőművi blokk reaktortartályainak gyártási engedélykérelmét a Paks II. Zrt. az Országos Atomenergia Hivatalnak - tájékoztatta Süli János, a két új atomerőművi blokk létesítéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságában történt meghallgatása után az MTI-t.
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje a legrégebbi franciaországi atomerőmű, a német és svájci határ közelében található fessenheimi erőmű bezárásának felfüggesztését szorgalmazza a fél év múlva esedékes elnökválasztás előtt, miután megválasztása esetén ő újranyitná az ikerreaktorokat.
Csehország számára elfogadhatatlan a lengyel Turów barnaszénbánya ügyében a kétoldalú megállapodásra tett új lengyel javaslat - közölte Petra Roubícková, a cseh környezetvédelmi tárca szóvivője. Konkrétumokat a javaslatról a szóvivő nem hozott nyilvánosságra.
Az Európai Unió az úgynevezett Innovációs Alapjának támogatási keretéből több mint 1,1 milliárd eurót fordít hét nagyszabású innovatív projektre, amelyek célja "áttörést hozó technológiákat elérhetővé tenni" az energiaigényes iparágakban, a hidrogéniparban, a szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás terén, valamint a megújuló energiaforrások ágazatában. A projektek Belgiumban, Olaszországban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Spanyolországban és Svédországban valósítandók meg - közölte az Európai Bizottság kedden Brüsszelben.
Magyarország elkötelezett a hidrogéngazdaság kiépítése iránt, ez a folyamat több ezer új munkahelyet teremt, nagy mérnöki kihívásokat generál és nagyban hozzájárul majd az ország GDP-jéhez is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten.
Egyszerre romlik minden egyensúlyi mutató: nő az államháztartási hiány, az államadósság, romlanak a cserearányok és itt az infláció is. Azonnali lépésekre van szükség, azt nem lehet a választások utánra hagyni – véli a jegybankelnök.
A Google már több mint három éve változtatott az árösszehasonlítást támogató úgynevezett Google Shopping szolgáltatásán, hogy az megfeleljen az Európai Bizottság előírásának - közölte a Google az MTI-vel hétfőn.