A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán vasárnap jelentette be, hogy a kormányéhoz hasonló nemzeti konzultációt indítottak, de az ő témájuk nem Brüsszel, hanem a korrupció. - írja a 24.hu.
Ifj. Lomnici Zoltán felmondta a fideszes szöveget Kőbányán: Brüsszeltől és a migránsoktól félni kell, Soros György pedig minden mögött ott van. - írja a magyarnarancs.hu.
Az egymást érő gyűlöletkampányokban (CEU, civilek, Soros, Simicska és a többi, és a többi) az a legborzasztóbb, hogy a szar, ami az uszítók fejéből kifröccsen, előbb-utóbb mindenkit beterít, azokat is, akik teljesen ártatlanok. - írja az index.hu.
„Egy kicsit meg fogjuk citálni a milliárdosok bajszát”, mondja ez a fidelitaszos fiatalember arról a kampányról, amit most indítanak, az MTI szerint azzal a céllal, hogy megnevezzék „azokat a milliárdosokat, akik ellenzéki politikusokat "rángatnak" - írja az Index.
A Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum az elmúlt években 20 és 40 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától – árulta el a Magyar Nemzetnek a szervezet vezetője, Csizmadia László. - írja a propeller.hu.
Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgéptől, amely Rotterdamba tartott - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió és az NTV holland köztévé - írja a hvg.hu.
Már a kampányra, az államfő-jelölésre koncentrálnak, emellett a 2018-as parlamenti választás Fidesz-KDNP egyéni jelöltjeinek a listáját is meghatározzák, a korrupciógyanús ügyekbe keveredett honatyák kezét elengedik – tudta meg az atv.hu fideszes forrásból.