Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Az Orbán-kormány néha alaposan túltolja a biciklit. Mint például most, amikor egyszerre száll be a Heineken elleni sörháborúba, s indít újabb rohamot a külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi láncok ellen - írja a Magyar Nemzet.
Változhat a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség által közösen jegyzett kereskedelempolitikai munkaanyag, kikerülnek belőle azok a javaslatok, amelyek a versenyszférát új adótételekkel illetnék – értesült a Magyar Idők kormányzati körökből.
Már hétfőn indul az egyeztetés a kormány új kereskedelempolitikai javaslatairól, amelyek részeként több költségnövelő és nagyon furcsán megindokolt lépés mellett újra kifizettetnék a kereskedelmi láncokkal a válságadót - írja az Index.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményeként országos hatáskörben felügyeli az élelmiszerlánc-biztonsági szabályok betartását, és – ahogy arról az Index is napi szinten hírt ad –, időről időre fülel le és büntet vagy figyelmeztet olyan vendéglátóhelyeket, illetve kis- és nagykereskedőket, amelyek nem tartják be az élelmiszer-biztonsági szabályokat.
Miközben Magyarországon a kiskereskedelem azzal a problémával küzd, hogy kényszerbéremeléssel sem talál elég alkalmazottat, a dolgozók pedig az alacsony bérek miatt nyugatra vándorolnak, egy svéd faluban már teljesen máson gondolkodik Robert Ilijason, a mérnökből lett boltos - írja a HVG.hu.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) következetesen kiáll a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartása mellett - mondta a KDFSZ elnöke szerdán az MTI-nek reagálva az MSZP népszavazási kezdeményezésére - írja a napi.hu.
Egyelőre még nem tárt fel extrém eseteket a március 1-én kezdődött tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az M1-en.