Nincs annál szívderítőbb, mint amikor az ember az élete jobbításáért küzdő kormány által megtámogatott médiából arról értesül, hogy a magyar átlagkereset 2017 áprilisában 17,6%-kkal növekedett, s így elérte a 303.000 forintot.
Stagnáló cégalapítási számok mellett továbbra is magas a cégtörlések száma, ugyanakkor a tulajdonosok által kezdeményezett megszüntetések helyét egyre inkább átveszik a hatósági kényszer eljárások - adta hírül az Opten. - írja a napi.hu.
Továbbra is nagy a nemek közti különbség a foglalkoztatás terén, a nők mindössze 49 százaléka dolgozik vagy keres munkát világszerte, míg a férfiaknál 27 százalékponttal magasabb ez az arány - derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb jelentéséből. - írja a 168ora.hu.
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben. - írja a 444.hu.
Az első hónapjában fél százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 19 százalékkal növekedett a 2016. januárihoz képest. A természetes fogyás is jelentősebb az egy évvel korábbinál.
A ZDF német köztelevízió megbízásából készített felmérés szerint a németek 49 százaléka a szociáldemokrata jelöltre, 38 százaléka Angela Merkelre – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség jelöltjére – voksolna, ha közvetlen szavazással választhatnának kormányfőt.
Gudra Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) gazdasági igazgatója rendkívül tanulságos, és helyenként meglepően őszinte nyilatkozatot adott a tao-program eredményeiről és jövőjéről az M4 Sport Sportreggeli című műsorának csütörtöki adásában.
A statisztikai hivatal többek közt arra kíváncsi, hogy milyen presztízsűnek tartjuk a foglalkozásunkat, mennyire vagyunk elégedettek az otthonunkkal, vagy éppen milyen az általános közérzetünk - írja a Napi.hu.
Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenéshez az előző évi magas bázis is hozzájárult - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.