Miközben tombol a lehallgatási botrány, a külgazdasági és külügyminiszter boldogan üdvözölte az első végzős akadémista hírszerzőket, akiknek szavai szerint „lesz dolguk”. Arról nem beszélt, hogy eközben miért kell álláshirdetésben toborozni „kémeket”.
400 millió eurós magántőke alapot hoz létre a magyar kormány, hogy ezzel "a magyar mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait megteremtse a közép kelet-európai térségben." A program felelőse Szijjártó Péter, aki az újraindítási terv irányítója is a gazdaságban – Varga Mihály vagy Matolcsy György helyett.
A sikeres gazdasági újrainduláshoz beruházásokra van szükség, ugyanis ahova a beruházások mennek, ott jönnek létre munkahelyek, ott jön létre gazdasági teljesítmény és termelés, ami ahhoz kell, hogy az év végére elérjük az 5,5 százalékos gazdasági növekedést - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Erdőteleken, az SBS Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.
Az Európa-bajnokságon tapasztalt diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt a magyar válogatott következő két mérkőzését zárt kapuk mögött lesz kénytelen lejátszani. A harmadik meccsre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.
Az elfogadott hét új jogszabály közül kettő segíti a szakképzett munkaerő beáramlását az országba, illetve a foglalkoztatás növekedését, egy jogszabály a kis- és közepes vállalkozások költségeinek csökkentését idézi elő, egy jogszabály-módosítás pedig a nagyberuházások költségeit csökkenti annak érdekében, "hogy a világgazdasági kapacitások elosztásáért zajló globális versenyben sikeresek legyünk, magyarul minél több beruházást tudjunk Magyarországra hozni".
Egy magyarul alig tudó, a kérdéseket papírról felolvasó szlovén riporternek adott interjút a magyar diplomácia vezetője Koperben. Visszakérdezésre esélye sem volt az újságírónak, aki aligha értette, mint mond a miniszter. - írja a 24.hu
„Ebben a pozíciójába Szijjártó marad, ami volt: Orbán szóvivője... valójában nincs szabad keze, mert az utasításokat a cselkevéshez közvetlenül Orbántól kapja, aki amúgy is egyszemélyi, kézivezérlésű irányító, s nehéz elképzelni, hogy éppen Szijjártó cselekedhet szabadon” – összegezte véleményét Balázs Péter a Hírklikknek
Duda Ernő virológus professzor szerint indokolatlan, hogy Magyarország gyártsa a kínai Sinopharm oltását, amelyet a szakértő primitív vakcinának nevezett az mRMS-technológiához képest. Szerinte az mRNS-alapú vakcinát kellene gyártanunk, amelyben meghatározó szerepe volt magyar kutatóknak, Karikó Katalinnak és Pardi Norbertnek. Az mRNS technológia a jövő, amely sok betegségre gyógyír lehet a szakértők szerint.
A kötelező kvóta elrendelése újabb betelepítési hullámot indíthat el, ezért Magyarország egyértelműen nem támogatja azt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a spanyol külügyminiszterrel, Arancha González Layával tartott közös sajtótájékoztatóján.
A magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával.