Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Madárinfluenza gyanúja merült fel egy Békés megyei, pusztaföldvári kacsaállományban, az állományt vasárnap felszámolták, a későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek - közölte hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.
A hatalom és képviselői igyekeztek felkorbácsolni az indulatokat az ügyvédek és az általuk képviselt emberek ellen, mondván, ne fizessünk kártérítést a nemzetközi egyezmények szerint embertelen körülmények között tartott raboknak, mert ez a polgárok igazságérzetét sérti. - írja a magyarügyved.blog.hu.
A Szeviép építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője üdvözli Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki bejelentését, amely szerint a kormány kész mérlegelni az ügy károsultjainak kártalanítását.
A részletekről Ballainé Krikker Zsuzsanna ezredes, a HM Védelemgazdasági Hivatal (HM VGH) Központi Illetmény-számfejtő és Rendszer-üzemeltető Igazgatóságának igazgatója tájékoztatta a honvedelem.hu-t.
A VS.hu értesülése szerint ilyen értelemben tervezi kiterjeszteni a kormány az újraírandó Quaestor-törvény hatályát. De lesz szűkítés is, a jóváírt kamatokra nem adnak kártérítést. A bankok terhei viszont enyhülhetnek.
Az Alkotmánybíróságnak a Quaestor-törvényt megsemmisítő döntésével a bankok elérték a céljukat, a kártalanítás akadályozását – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további kártérítésükre a Quaestor alapból, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor, ami további közel 100 milliárd forintot jelentene az érintett körnek, írja az MTI.