Kezdetben voltak barlanglakó őseink, akiknek életét az éjjel és nappal váltakozása, áradások, apályok, vadak vonulása, hideg-meleg évszakok, időjárási viszontagságok határozták meg. Ezekre alakított ki viszonyulást, szabályrendszert és hagyományt, azaz arab szóval Szunnát.

Majd rájött a tűz hasznára és veszélyére, közben hosszabbá tette nappalait, mivel a tűz, az éj egy részét nappallá tette. Ezzel hosszabbodott az az időszak, amit nyugalmából vett el.

Alvásotokat pihenéssé tettük, (Korán 78:9)

Az éjt öltözékké tettük, (Korán 78:10)

Az éj sötétje takarást biztosít. Éppen úgy, mint egy takaró, ami véd minket a hidegtől. Az éj takarása egy spirituális védelem az anyagi világban elszenvedett pofonoktól és a nap folyamán tett erőfeszítéseink fáradalmaitól.

A Nappalt megélhetésnek rendeltük. (Korán 78:11)

Benépesítette a földet, kommunikált, információt adott és gyűjtött. Tanult, fejlesztett, írt, olvasott és azzal, hogy külső információkat épített magába, folyamatosan alakította magát. Egyre kevesebb maradt meg önmagán belül abból a személyből, akik ő volt. Ő már saját magán kívül számos más személy is volt, akiknek a tudásaira alapozva élt, értett, rendszerezett és helyzeteket oldott meg. A sok idegen személy között voltak jók és rosszak, kikből tudást, véleményt, világlátást magába olvasztott. Amikor felgyülemlett benne a rossz, jött a próféciák kora és Isten küldöttein keresztül segített visszatalálni az embernek oda, ami saját valója, amiben otthon feelingje lehet. Ez a megbékélés világa Őbenne. Erre Isteni rendtartás (sharia) és hagyomány (szunna) jött létre.

Az ember továbblépett, a kommunikációt tömeges szintre fejlesztette. Rájött, hogy ez hatalom.

Tévét, rádiót üzemeltetett, majd jött a komputer és internet korszak, ami minőségi ugrás. Létrejött a virtuális köd, az emberi tudás tára, ami beékelődött Isten és ember közé. Ebben van jó és rossz. Majd úgy veszünk erről tudomást, hogy ami ebben nincs, az nem létezik. És az is, ami van, úgy van, ahogy a ködben van. Isten is így létezik, a köd takarásában és megfogalmazásában.

Információ áradat ér el a nap minden percében és lassan az éjjel egy részén sem hagy nyugtot. Ez a hír és adatözön elér a takaró alatt, főzés közben, WC-n ülve és gyakorlatilag kiüti helyéből azt a személyt, aki én vagyok. Hiszen a véleményformálás, döntés, életmód alakítás, vásárlási szokások stb. már elszakad tőlem. Követővé válok. Egy nyáj követőjévé. Ha ebből kiszakadok, más véleményt fogalmazok meg, kisebbségbe szorulok és a közösség kitaszít. Önvédelmi reakcióként, automatikusan követem a nyájat. Innen ered az alapkérdés: én vagyok-e én, vagy már nem én szólalok meg belőlem? Te is kérdezd magad.

De fizikai világunk is átalakult. Műszervek, beépített motorok, egyebek. Ki tudja, mi lesz az agy eredeti és megbuherált része pár év múlva. Isten őrizz! Nem arra célzok, hogy menjünk vissza a barlangba, mert ott minden eredeti volt és jó! Másról beszélek. Csupán arról, hogy meddig vagyok én, a Homo Sapiens és mettől kezdve alakulok át Humanoid sapiens varietas perpetuum mobile fajjá, aki csak abban a tudatban él, hogy értelme szabad, de valójában programok alapján él, dönt és mond véleményt?

Jó visszavonulni egy félreeső sarokba, ahol Istent szólíthatom. Amíg válaszol, inspirál, addig talán biztos lehetek abban, hogy még én vagyok én. Egy zombira, vagy robotra, talán már rá sem legyintene, mert ezt nem Ő alkotta (SWT), hanem egy általa teremtett faj, aki teremtőnek képzeli magát. Íme! Nem Neki van szüksége ránk, hanem nekünk Rá. Addig lehetünk emberek, míg Őt megtartjuk belsőnkben. Ha ezt nem tesszük, magunktól halunk ki és nem mi leszünk mi, hanem valami más leszünk.

Mondja Uratok: „Hívjatok engem, Én válaszolni fogok nektek. Kik dacolnak azzal, hogy engem szolgáljanak, megalázottként térnek be a Pokolba!” (Korán 40:60)

Evilági életünk még nem hoz végkifejletet, a beteljesedés a Túlvilágon jön el. Nekünk csak egy dolgunk van: imádkoznunk kell a Jelen Urához. Ő meghall, megbocsájt, vezet, és utunkat simává teszi.

A beképzelt büszkeség megaláztatást és bukást eredményez 37:18.