Az ITU Telecom World 2019 konferencián tette közzé 5G-vel kapcsolatos „white paper” jelentését a Huawei Technologies 5G termékcsaládjának elnöke, Yang Chaobin. A vállalat „5G+Gigabit: Az intelligens jövő összekapcsolása” című sajtótájékoztatóját Zhao Houlin, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkára, valamint Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter nyitották meg. A Huawei jelentése szerint az 5G 2035-re 12,3 billió amerikai dollárnak megfelelő gazdasági termelést generál, ekkorra a telekommunikációs iparág árbevételének várhatóan 80 százaléka lesz az 5G-hez köthető.
Az LG Electronics (LG) a 2019-es IFA-n mutatja be innovatív ügyfélszolgálati megoldását, a Proactive Customer Care-t. A szolgáltatás a vállalat fejlett ThinQ mesterséges intelligenciáját (Artificial Intelligence, AI) használja a személyre szabott terméktámogatásra.
Az új Harley-Davidson Low Rider® S erőteljes stílussal és mindent elsöprő teljesítménnyel bővíti a Harley-Davidson 2020-as modelljeinek sorát, amelynek része a teljesen elektromos meghajtású LiveWire™, valamint a mindent felülmúló háromkerekű modell, az új CVO™ Tri Glide® is. Szintén 2020-ban jelenik meg az új H-D™ Connect, amely egyes Harley-Davidson motorkerékpárok esetében használható előfizetéses mobiltelefonos összeköttetési szolgáltatás. Ezenkívül itt a Reflex™ Defensive Rider System (RDRS), amely a motorost kontrolláló technológiák egy új együttese kipörgésgátlóval és fejlett blokkolásgátló fékrendszerrel (ABS-el) rendelkező modellekhez.
Az ASSURED konzorcium tagjaként az ABB elősegíti az elektromos buszok töltésének szélesebb körben történő szabványosítását, hiszen ez létfontosságú a piaci befektetések és a növekedés elősegítéséhez.
A kétkarú együttműködő YuMi® robot több száz órányi teszt végrehajtásával segít felgyorsítani a bankjegykiadó automaták (ATM-ek) működésének megbízhatóságát és minőségét javító szoftverek fejlesztését
Az ABB krakkói székhelyű Corporate Research Centere méheket tart az épület tetején kihelyezett kaptárakban, és nem pusztán azért, hogy javítsa a város környezeti állapotát, hanem hogy számítógépes algoritmusokat teszteljen velük.
Azt jól tudjuk, hogy a tégla a legismertebb falazóanyag, amely már évezredek óta bizo-nyít. Ha a téglát választjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy olyan rosszul nem dön-töttünk. Az okostégla azonban még a téglánál is jobb választás. De vajon mit tudnak az okostéglák, amivel okosabbak a téglánál? Az újHÁZ Centrum szakértői segítenek a kér-dés megválaszolásában.
Világbajnok pókerjátékosokat győzött le egy új számítógépes program, amelyet a Carnegie Mellon Egyetem közreműködésével a Facebook mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegén fejlesztettek ki. Ez az első szoftver, amely egyszerre több játékos ellen is eredményes – írja a BBC
Idén három magyar csapat vágott neki az immár 35. alkalommal megrendezett diákinnovációs versenynek, hogy egy teljesen új pályán mérje össze autóépítési tudását a kontinens legjobbjaival. Az ötnapos verseny során a csapatok azon dolgoztak, hogy minél messzebbre jussanak el 1 kWh energiával vagy 1 liter üzemanyaggal.
Az ABB és a HPE az ABB Ability™ Smart Sensor technológiát Aruba WiFi-s és Bluetooth-os hozzáférési pontokkal integrálja, így igény szerint méretezhető összekapcsolódást biztosít a nagyipari megrendelői számára.
Az innovatív áruszállító jármű, amely a fenntartható mobilitási megoldások élvonalába tartozó ABB-technológiát alkalmazza, évente 400 tonnával járul hozzá a CO2-kibocsátás csökkentéséhez.
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezik meg arról, hogy 65 éve, 1954. június 26-én kezdte meg működését a világ első atomerőműve Obnyinszk városa mellett, amely Moszkvától 100 kilométerre délnyugatra található.