h i r d e t é s

Tudományos eredmények a média tükrében

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Tudományos eredmények a média tükrében

2019. február 21. - 06:24

Újságírók, riporterek, fotósok, rendezők a tudomány szolgálatában. A pályaműveknek a SZAB tevékenységéhez, tágabb értelemben a dél-alföldi tudományos élethez kell kapcsolódnia. A pályázatban megjeleníthetőek voltak pillanatképek, hangulatok, tudományos kutatók, előadók, személyiségek, továbbá olyan központok, amelyekben kiemelkedő kutatómunka folyik. A hatodik alkalommal meghirdetett pályázatban a tudományos eredmények ismertetése mellett helyet kapnak az oktatás és a kutatás iskolái, egy-egy jelentős tudós személyiség életútjának bemutatása, valamint a tudomány népszerűsítése és eredményeinek a társadalom szélesebb rétegeihez történő eljuttatásának az igénye is.

Pálfi György, Kovács Béla és Kiss-Stefán Mónika (b-j)

A pályázatra beküldött anyagok annak bizonyítékai is, hogy a dél-alföldi régióban folyó tudományos alkotók jó évet zártak, és járultak hozzá a kivételes értékeket alkotó nemzetközi szinten elismert magyar tudományosság fejlődéséhez.
Az idei pályázatok esetében a Bizottságnak arra is megoldást kellett találnia, hogy az egy-egy kategórián belül jellegükben, megvalósítási lehetőségeikben különböző alkotásokat méltó módon díjazni tudja. Ennek érdekében bevezette a „Különdíj” odaítélésének a lehetőségét, mely az adott kategória első díjával minden szempontból egyenértékű, kiemelkedő teljesítményt ismer el.

A pályázat eredménye a következő:

Mozgókép kategória

    • Különdíjban részesül: Kiss-Stefán Mónika, rendező-producer a „ A 100 éves tanárlegenda” című munkájáért. A rendezőnő számos filmet készített a kultúra és a tudomány világában. Legutóbbi alkotások: Semmelweis arca, Bronzkori rejtélyek, és a Csík zenekarról készült Csík30

A 100 éves tanárlegenda: Kovács Béla tanár úr a szegedi és dél-alföldi oktatás és kultúra ikonikus figurája. Székkutasi, szatymazi, és különösen szegedi tanárévei során későbbi egyetemi és középiskolai oktatók, kutatók, tudományos szakemberek generációival szerettette meg az elkötelezett szellemi munkát. Volt tanítványai a szegedi tudományosság ma is aktív kiválóságai. Neves orvosprofesszorok, történészek, irodalmárok, nyelvészek, biológusok, informatikusok váltak az egykori diákokból - s hála Kovács tanár úr következetes, szigorú, és rendkívül magas színvonalú oktatói tevékenységének, tanítványai nem csupán a szorgalmas tanulás képességét sajátították el, hanem megtanulták alázattal tisztelni a tudományokat, s közben olyan nyelvismeretre tettek szert, hogy aktív részesei lehetnek a dél-alföldi tudományos eredmények nemzetközi diffúziójának. Tanítványai közvetítésével az idén már 102 éves tanárlegenda nagyban hozzájárult a régió tudományos sikeréhez - a film ennek a felbecsülhetetlen értékű pedagógus-szolgálatnak próbál emléket állítani.

Trailer:

 Teljes film:

I. díjban részesül: Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.: „Egyedülálló agyműtétet végeztek Szegeden” című összeállításért szerkesztő-riporter: Márok Tamás

    • II. díjban részesül: Bene Zoltán és Rácz Szabó Viktor: „ A Magyar Tudomány Ünnepe Szegeden” című alkotásáért
    • III. díjban részesül: Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.: „Tudósok az Ön Egészségéért” - a stroke című pályázatáért.

Fotó kategória

    • Különdíjban részesül: Dobóczky Zsolt, ELI-ALPS című fotósorozata – Vaskaptár, Pók a sarokban, Ki minek mestere című fotói
    • I. díjban részesül: Bobkó Anna, Gérard Mourou Nobel-díjas tudós Szegeden, 8 képből álló sorozata
    • II. díjban részesül: Csákány Lóránt, Vitray Tamás, az SZTE Sófi Alapítvány emlékérem átvétele pillanatában című fotója
    • III. díjban részesül: Kapás Csilla, A ködpiszkáló laborjában - portré Csupor Dezsőről, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyetteséről című 8 képből álló sorozata

Írott és Rádióriport kategória

    • Díszoklevél elismerésben részesül: Hegedűs Márk: „Isten és a tudomány - Csupor Dezső református gyógyszerész portréja” című munkája