h i r d e t é s

Vádat emeltek a Horthy-megemlékezésen részt vevő öt "gárdista" ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Vádat emeltek a Horthy-megemlékezésen részt vevő öt "gárdista" ellen

2020. június 03. - 10:39

 

Vádat emeltek öt ember ellen, akik törvényi tilalom ellenére egyenruhában vettek részt a Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójára szervezett budapesti megemlékezésen március 1-jén - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Gárdisták a Szent Korona másolatával 2020. március 1-én - Fotó: Halász Júlia/444

Ibolya Tibor közleményében tudatta: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki két férfival szemben pénzbüntetést, három társukat pedig bocsássa próbára.

A vádirat szerint az öt ember - négy férfi és egy nő - a megemlékezés utolsó helyszínére, az V. kerületi Vértanúk terére egy - korábban a bíróság által megszüntetett - egyesület formaruhájának elemeit viselve jelent meg.
A vádlottak ezzel megszegték a gyülekezési jogról szóló törvényt, amely szerint gyűlésen tilos erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai, vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve megjelenni, illetve, ha azt a tudomásul vett bejelentés nem tartalmazta, a gyűlésen részt vevők nem viselhetnek védőfelszerelést, egyenruhát vagy azzal összetéveszthető ruházatot.

Az ügyészség a terheltekkel szemben a békés jelleget biztosító korlátozások megsértésével elkövetett gyülekezési szabadság megsértésének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra - írta Ibolya Tibor. (MTI)


 

h i r d e t é s