„Valójában sok terrorcselekmény csak akkor lehetséges, ha a titkosszolgálatok minimum támogatják azokat”. (Lexikon des Sozialismus, Hg. von Thomas Meyer, Karl-Heinz Klar, Susanne Miller, Bund-Verlag, Köln, 1986. 674. oldal).

Vajon a nemzetközi terrorizmus, mint a társadalmi válsághelyzetek egyik szélsőséges tünete, a társadalmi, gazdasági viszonyok kormányozhatatlanságára vagy éppen a kormányok korlátozott kormányzó képességére vezethető vissza? Esetleg mindkettőre!  
A gazdasági-társadalmi válságnak a terrorcselekményeknél vannak kevésbé „szélsőséges” megnyilvánulásai is. Azonban a terrorizmust, mint válságjelenséget, hasonlóan a világméretű gazdasági válságokhoz, az állampolgárok sorscsapást kénytelenek megélni. Jóformán esélyük sincs az állampolgároknak, sőt gyakran az államhatalmi szervezeteknek sem a megelőzésre vagy a védekezésre. Az államhatalom nem képes minden esetben az önvédelemre, amit az Egyesült Államok elleni terrortámadás is bizonyít. A társadalmi, gazdasági válságok és a törvényes társadalmi rend stabilitása, a jogrend, a jogbiztonság kiszolgáltatottsága a terrorcselekményeknek kölcsönhatásban vannak, befolyásolják egymást.

Válsághelyzetben egy kormány számára a napi politikai feladatok egyre bonyolultabbá, áttekinthetetlenebbé válnak. A társadalmi, politikai helyzet nehezebb áttekinthetősége, bonyolultságának erősödése mérsékli az ésszerű és célszerű állami, kormányzati beavatkozás esélyeit. Minél több nem előrelátható és kiszámíthatatlan változóval kell a kormányzati hatalomnak a társadalom irányításában számolnia, annál bizonytalanabbá válnak a gazdasági, politikai előrejelzések, annál jobban növekszik a döntésekben, az államhatalmi akarat érvényesítésben a "hibák" elkövetésének kockázata. Nehezebbé válik a társadalmi, politikai folyamatok tervezhetősége, a kormányzati intézmények érdekeket kiegyensúlyozó, társadalmi közmegegyezést teremtő képessége.  
A kormányzati intézmények, amennyiben nem tudják a válságok okozta veszélyeztetettséget mérsékelni, megpróbálják a bonyolult helyzet értelmezését a közvélemény és önmaguk számára is egyszerűsíteni, gyakran „banalizálni” a válságtünetek, problémák, feszültségek súlyának alábecsülésével. Ezzel a propagandisztikus technikával kísérelik meg a helyzet kormányozhatóságának látszatát kelteni, az állampolgárok nyugalom iránti igényének követelményére való hivatkozással.

Ha ezt a célt, a társadalmi biztonság szubjektív érzékelését az egyes állampolgárok esetében a közvélemény befolyásolásával átmenetileg el is lehet érni, az államhatalom berkeiben a kormányozhatatlanság érzete nem csökken, hanem felerősödik. Ahhoz, hogy ezt az érzetet a hatalmi szervezetek keretei között mérsékelni lehessen, a kormányok hajlamosak arra, hogy a kormányzati intézmények, államhatalmi szervezetek szervezeti átalakításával, személyi változtatásokkal a folyamatok feletti ellenőrzést demonstrálják. Az államigazgatásban, az államhatalmi szervezetekben viszont a veszélyeztetettség érzékelése továbbra is fennmarad, a szervezetek munkatársai és intézményei tisztában vannak azzal, hogy a valóságban korlátozott cselekvőképességgel rendelkeznek. Az ilyen típusú válság kísérőjelenségei a társadalom szempontjából a bürokratizmus, az ügyintézés halogatása a döntési felelősség elhárítása az államapparátus részéről.
Az állami szervezetek átszervezésével, "reformjával" olyan bizonyítási szándékról van szó, ami a helyzet kormányozhatósága látszatának helyreállítására irányul. Kísérőjelensége, a válságelemzések nemzetközi tapasztalatai szerint a társadalmi, gazdasági programalkotó eufória, különböző intézményi, szervezeti reformokkal. A kormányok, a valóságos társadalmi feszültségek, konfliktusok megoldása helyett saját intézményeiket próbálják "racionalizálni". Erre a területre korlátozódik ugyanis a válság mélyülésével a befolyásuk.

A polgári engedetlenség és a társadalom kormányozhatósága

Jól ismert jelenség ez, Magyarországon is, a rendszerváltást követő évtizedben. A polgári engedetlenség megjelenése azt támasztja alá, hogy a kormányozhatóság problémája nem csak az államhatalmi apparátus jó vagy rossz működés jellemzi. Nemzetközi tapasztalatok, elemzések azt mutatják, hogy a polgári engedetlenség, a polgári fegyelem romlása, a törvényesség betartásának lazulása arra utal, hogy a politikai pártok, elsősorban a kormányzó pártok legitimációs problémákkal küszködnek. Más szóval veszítenek tekintélyükből, felélik a választások során megszerzett legitimációs tartalékaikat. Ebben a tekintetben a polgári engedetlenség, beleértve a „parlamenten kívüli ellenzéki szerveződések pártpolitikai célú felhasználását, ronthatja a kormányozhatóság feltételeit.

Hozzá kell azonban tenni, hogy javíthatja is, mert az engedetlenség cselekvésre készteti a különböző érdekcsoportokat, megjeleníti érdekeiket, hogy lehetőség szerint a demokratikus intézmények keretei között érvényesíthessék azokat. A polgári engedetlenség javíthatja a társadalmi válságfolyamatok kormányozhatóságát, áttekinthetőségét, a politikai megoldások tervezhetőségének feltételeit.
A válsághelyzet veszélyei azonban továbbra is fenn maradnak, ha a kormány nem él ezzel a lehetőséggel: a társadalom valós érdekcsoportjai szembe kerülhetnek a képviseleti demokrácia intézményeivel, az intézményeket képviselő politikai tényezőkkel. Lehetetlenné válhat a bírósági döntések, határozatok végrehajtása is. Jó példa erre hazánkban a lakásfoglalások körüli konfliktus, de megemlíthetjük a taxisblokádot, vagy más gazdasági bűnözési típusokat is.

Ebben a helyzetben az állam biztonsági szervezeteinek funkciói is korlátozottá válnak.  Az európai válságelemzések arra a következtetésre jutottak, hogy a kormányzati tevékenységben, a stabilitás erősítése érdekében biztosítania kell a polgárok részvételének lehetőségét a válsághelyzet felszámolásában. A legésszerűbb módszer, ha bevonják a válság megoldásának keresésébe a társadalom érintett érdekcsoportjait. Amikor a kormány nem kíván élni ezzel a sokszor bevált módszerrel, anarchikusan megjelenő politikai, gazdasági érdekek által fűtött társadalmi folyamatok között kényszerülhet rá, hogy az állampolgári törekvések és egyoldalúan, hatalmi pozícióból értelmezett politikai stabilitás igénye között erőszakoljon ki kompromisszumot. Végül is ez, a nem ritkán előforduló kormányzati magatartás valójában nem a kompromisszumot, hanem a konfliktusok "elfojtását" jelenti. Olyan kompromisszum ez, ami rövidtávon megegyezés látszatát keltheti, lényegében viszont hosszabb távon a konfliktusok újra éledéséhez vezet.  

A társadalmi érdekcsoportok, elsősorban a gazdasági érdekképviseleti szervezetek érdemi részvételének kizárásával történő államhatalmi stabilizációs törekvés tovább ronthatja a társadalmi folyamatok kormányozhatóság feltételeit. Végső esetben a kormányhatalomnak az "ultima ratio", az erőszak különböző törvényi, erőszakszervezeti eszközei maradnak, amelyek a történelem során sokszor a társadalmi rend felbomlásához vezettek.

A társadalom kormányozhatósága és a terrorizmus

A terrorizmus megjelenése, "hétköznapivá" válása, mint a társadalmi, politikai válság tünete, legalább három szempontból kérdőjelezheti meg a társadalom kormányozhatóságát.

Az első, hogy egyértelművé válik, miszerint az államhatalmi szervezetek nem tudják biztosítani az állampolgárok számára a félelemmentes életet.

A második, hogy az állam törvényeit tiszteletben tartó polgárok lélektani nyomás alá kerülnek a terrorcselekmények szaporodásával. Úgy érzik, kiszámíthatatlan terroristák kezében van sorsuk. Ez az állampolgári közérzet, a veszélyeztetettség, a védtelenség, kiszolgáltatottság tudata kétségessé teheti számukra azt, hogy az állam törvényeinek betartásával személyi biztonságuk nem garantálható. Más szóval: érdemes-e törvénytisztelőnek lenni, ha mások következmények nélkül megengedhetik maguknak, hogy ne tartsák be az állam törvényeit. Sőt, akikkel szemben az állam nem tudja megvédeni a törvénytisztelő polgárokat.

A harmadik szempont, amikor szélsőségesen megnehezül a terrorizmus elleni megelőző védekezés nem csak az állampolgárok, hanem az államhatalmi szervezetek részéről is.
Az európai válságelemzések tanúsága szerint, amikor a terrorizmussal összefüggő válság, megjelenik, többségében erősödik a polgároknak az államhatalmi szervezetek iránti szolidaritása.
Erről tanúskodnak a napjainkban is tapasztalható nemzetközi és nemzeti szintű összehangolt erőfeszítések. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy-egy országban a súlyosabb gazdasági, politikai válságok, feszültségek idején a szolidaritás ellenkezője is megjelenhet. Nevezetesen a terrorizmus bármely formájának akadály nélküli, büntetlen elburjánzása ellenszenvet idézhet elő az államhatalmi szervezetek tehetetlensége miatt az állampolgárok jelentős részénél, amivel a terrorcselekmények iránti elnézőbb polgári magatartás, esetleg rokonszenv párosul. A terrorcselekmények iránti rokonszenvet erősítheti, ha a polgárok életkörülményeik romlásáért, a tömeges elszegényedésért, helyzetük kilátástalanságáért az államhatalmat, a kormányokat teszik felelőssé, miközben úgy érzik, tehetetlenek az államhatalommal szemben, érdekeik érvényesítéséért fellépni.

Szerző: Dr. habil Lakatos Gyula CSc.