Cikkünk megjelenéséig érkezett információ arra vonatkozólag, hogy Varga melyik országokat tekinti viszonyítási alapnak, de ismerve a hazai helyzetet, inerciarendszert a világ legelmaradottabb országai jelenthetnek. Állításunkat arra alapozzuk, hogy még a térség országai is fényévekkel járnak előttünk nem csupán a bérek tekintetében, de az általános viszonyokat tekintve is a választók és a hatalmat gyakorlók között.

Persze Varga e kijelentése egy olyan orgánum hasábjain jelent meg, ami már önmagában is a hitelesség kételyeit támasztja. Vajon mennyiben tekinthető a Magyar Idők színvonalnak? Ha csak annyira, mint bármely más, a Fidesz által közpénzen hizlalt propagandagépezet, úgy az Varga szavahihetőségét is alapjaiban rombolja le.

Világosan látszik, hogy a Matolcsyt posztján váltó politikus – nívósnak mondható – képesítése nem vonja magával szerzett tudása etikus voltát.

Ám, mint  a legtöbb tudomány, a közgazdaságtan is úgy van felépítve, hogy annak működése – ha nem is kötelezően – de alkalmazhatóságában feltétlen megköveteli az etikát.

Annak hiányában ugyanis könnyen lehet a megszerzett képesítést azok ellen felhasználni, akiktől a lehetőséget kapta. A különbség a megválasztás oka és kivitelezés természete közt ily módon szakadékká szélesedik.

„Aki bérunióról beszél, az igazából adóemelést akar, a bérek közötti különbség eltüntetéséhez ugyanis jelentős adóemelésre lenne szükség. Így az ellenzéki felvetés nem tűnik másnak, mint politikai blöffnek. Arról árulkodik, hogy aki ezt hangoztatja, annak nincs egyetlen saját terve, ötlete sem, hogy miként lehetne a magyar és a nyugati bérek közötti különbséget csökkenteni, esetleg eltüntetni. Hasonló megoldásokkal annak idején egyébként a szocialista-liberális kormányzat állt elő, a végeredmény ismert: államcsődközeli helyzet, megszorítás, visszaesés. Úgy vélem, az elmúlt két-három év pontosan bebizonyította, hogy nem kell Brüsszelre várni azokban a témákban, amelyekben a saját erőnkből is átgondolt lépéseket tehetünk.”

Ez az állítás több ponton bukik. Adóemelésre nem lenne szükség, ha a többkulcsos adórendszer igazságosabb tehereloszlást biztosítana a tehetős és kevésbé szerencsés helyzetű emberek közt.

Természetesen nem zárhatjuk ki, hogy politikai blöffről van szó, de hogy a hasonló törekvések eredménye államcsőd-közeli helyzet lett volna, meglehetősen valószínűtlen a világválság ismeretében.

Megszorítások helyett ma a szociális háló, a magánnyugdíjpénztárak és alapvető jogaink illantak el gondos fideszes kezek kifacsart törvénykezései eredményeképp.

Végül pedig azzal az állítással, hogy „nem kell Brüsszelre várni azokban a témákban, amelyekben a saját erőnkből is átgondolt lépéseket tehetünk”, nem tudunk mit kezdeni. Az állítás igazában nincs okunk kételkedni, mi csupán arra a sorsdöntő és történelmi pillanatra várunk, amikor a Fidesz – fennállása óta először – saját erejéből átgondolt lépést tesz.

Fontos és köztudott tény, hogy a profi hazugságok 80%-a igaz. Ily módon Varga Zoltán a maga 30%-os igazságtartalmával meglehetősen amatőr hazudozónak nevezhető. Ennek tükrében csak annyi a kérdés, mit keres még pozícióján?