Lépdelünk előre az őrült helyzetben, amikor egy magát alig 29 éve demokratikusnak kikiáltó ország igyekszik demokráciáról kioktatni azt az Európai Uniót. Amely uniónak egyébként története a demokrácia védelméről is szól, és melynek csak a 21. században lehetett része hazánk.
Nagyon veszélyes játékot játszik a Fidesz, hiszen ha kiteszik az Európai Néppártból, ha nem, akár az európai uniós tagságunk is veszélybe kerülhet a politikája miatt – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken.
Vannak emberek, akik gerinc hiányában (klasszikus értelemben vett) hitványságukból igyekeznek előnyt kovácsolni. Hogy G. Fodor Gábor esetében mi ez az előny, nem tiszta. Bár ő maga jelentéktelen személyiség, és ami azt illeti, legfeljebb kormányzati támogatással képes bármire is.
Az én koromra mondják azt, hogy "megette a kenyere javát", hogy sok mindent láttam már, hogy – elvileg - nem kéne meglepődnöm semmin. Mégis nagyon sok minden van, amit értetlenkedve figyelek, és nem tudok beletörődni abba, hogy ha egyszer valamit lehetne eredményesen és jól tenni, akkor miért tesznek keresztbe az emberek, emberek csoportjai egymásnak abban, hogy a jót elérhessük.
A párt frakcióvezetője ezzel elérkezettnek találta az időt szembesíteni elvadult szövetségesét tetteinek lehetséges – és sokak által kívánatos – következményeivel. A CSU politikusa a Bild című lapnak adott interjúban három feltételből álló ultimátumot fogalmazott meg az eddig szövetségesének tartott Fidesszel szemben.
Orbán Viktor az Európai Unió vezetésével folytatott pávatáncában mintha túl messze ment volna a Soros-Juncker plakáttal, ám vannak olyan megfigyelők, akik szerint hiába fenyegetik pártját, a Fideszt kizárással az Európai Néppártból, mint annyiszor, most is egy lépéssel ellenfelei előtt jár. - írja a Napi.hu
Mondja ezt annak a kormánynak a politikusa, amelyiknek a jelek szerint egyetlen célja az ország teljes kifosztása – lehetőleg rövidtávon – és aztán a nagy büdös semmi. Ez persze ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis a Fidesz minden elképzelhetőt elkövet azért, hogy az általuk felhalmozott adósságokat a nép fizesse, míg ők csendesen elslisszolnak, ha borul a bili.
A napokban két részeg férfi vert meg nőket, férfiakat vegyesen egy fővárosi szórakozóhely előtt. Mondhatnánk, hogy ok nélkül – de erre amúgy sem létezik indok. Azért bunyóztak, mert ahhoz volt kedvük és megtehették. Épp, mint a Fidesz – de az állampárt még azt sem mondhatja: bocs, részeg voltam.
Az emberiség élete, de az egész földi élővilág is, végzetes veszélybe került!
A túlnépesedés, a biztonsági kockázatok, a klímaváltozás-globális felmelegedés stb. ma még lassítható, és az élet megmaradhat, még ha az eddiginél sokkal nehezebb körülmények között is.
Nem tartott soká, míg kiderült, hogy a nagy visszalépés abban a bizonyos néppárti körökben is botrányt keltő plakátkampányról kiderüljön, a propagandagépezet nem áll le, csak átalakul. Orbán Viktor merész játékba kezdett. Amit eddig csak a saját népével mert megtenni – a pofán köpni minket – most úgy néz ki, pártcsaládjával szemben sem rest megkockáztatni.
Eső után köpönyeg, mondhatnánk, hiszen a rágalomkampány rágalom volta addig is ismert volt. És minthogy a rágalmazás, mint olyan bűncselekmény – névleg mindenképpen az – a Fidesznek tisztában kellett lennie azzal, hogy nem elfogadható, ha hazugságokat terjeszt nem csupán Soros Györgyről, de az Európai Unió intézményéről is.
Kérem, nagy lehet a gyász az Origónál, mert éktelenül sipákolnak – sajnos, másnak nem tudom nevezni azt a minden szakmaiságot nélkülöző propagandaanyagot, amiben világgá panaszolják az ő nagy-nagy bánatukat, miszerint „cenzúrázzák a konzervatív tartalmakat a Facebookon!” - írja Szele Tamás
Egy mondatban annyival elintézhetnénk a dolgot, hogy ha csak annyira vizsgálódták meg az ügyet, mint az ELIOS esetében, úgy ez teljesen érthető. Azt a kérdést is feltehetnénk, hogy vajon mi a közös Tiborcz Istvánban és Nikola Gruevszkiben? És a válasz természetesen Orbán Viktor.
Múlt csütörtökön jelent meg az abcug.hu-n egy cikk, melyben interjút készítenek néhány, kormánypárti médiamunkással. Olyan fiatalokkal, akikben három dolog volt közös: vonzotta őket a jó fizetés, elhivatottak a Fidesz politikája iránt, és hírből sem ismerik a sajtóetika pontjait.
Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt, ezzel kivennék az élét azoknak az ellenzéki és EU-s kritikáknak, melyek szerint Magyarországon nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve. - írja a Szegedi Kattintós
Van a hazudozásnak egy, a hülyeséggel határos vonala, amit külügyérünk minden gyanú szerint átlépett. Állításunkat arra tagadhatatlan tényre alapozzuk, miszerint az elmúlt pár évben több diplomáciai konfliktus kiprovokálásában játszott kulcsszerepet. Ez önmagában is elég lenne a felelősségre vonásához, de természetesen a Polt-féle ügyészség következetesen tussolja el a krízisekhez vezető tevékenységeket.