Van 10 nyomós érvünk a magyar köztéri szoborállítás ellen.
megtekintés
Orbán sem tett semmit, hogy nekünk bármi is egyszerűbb legyen!
megtekintés
Az Orbán-rendszer alapjának legfontosabb eleme, amely tartós fennmaradását biztosítja, a vele szemben álló demokraták elvi szilárdsága.
megtekintés
"Igen is minden adót el kell fogadni a Magyar embereknek, és imádkozzanak Orbán Viktorért, mert nélküle nem lenne ma Magyarország"
megtekintés
Kövér László, a Parlament rendjére általában nagyon is - sokszor túlzottan is - odafigyelő házelnök szerint nincsen szükség arra, hogy a képviselők alkoholfogyasztását ellenőrizzék.
megtekintés
Kísértet járta be a davosi világgazdasági fórumot a múlt héten, a defláció kísértete.
megtekintés
Egy forradalmi rendszer csak addig maradhat erős, amíg van ki ellen küzdeni.
megtekintés
Kevés embernek adatik meg, hogy a bizonyosság pillanatában, miután kiörömködte magát a születendő gyermeke okán, ne az legyen a második, legfeljebb a harmadik gondolata: mennyibe fog ez nekem kerülni?
megtekintés
A jelenlegi 743 mentőautóból csaknem 180 esetkocsi tíz évnél öregebb, és emiatt ezek a járművek lényegesen lassabban érnek egy-egy életmentés helyszínére.
megtekintés
Érdektelenségbe fulladt az Európai Parlament bel- és igazságügyi bizottságában tartott, Magyarországról szóló tegnapi meghallgatás – mondta Gál Kinga.
megtekintés
A szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeztetné Magyarország GMO-mentességét, és aláásna minden uniós környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági vívmányt.
megtekintés
Nem az a lényeg, hogy bukik-e Tóbiás, hanem, hogy megmarad-e az MSZP!
megtekintés
„Harcolni kell azért, hogy Brüsszelben megváltozzanak a szabályok és ne életidegen szabályokat erőltessenek ránk.”
megtekintés
Ebben az 1993-as cseh filmben minden benne van, amit Rogán Antalról tudni kell, akkor, ha csak a történetet követjük szó szerint.
megtekintés
„...De mi, akik már lassan a párt veteránjainak számítunk, megtanultuk, hogy a csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk majd békét”
megtekintés
Valaki válaszoljon már, miért ül még mindig Vida Ildikó a NAV Elnöki székében!
megtekintés
A Magyar Iszlám Közösséget 1988. augusztus 15-én jegyezte be az akkor erre hivatott Állami Egyházügyi Hivatal és válhatott államilag elismert egyházzá.
megtekintés
Éva, Gabi, Margit, Kriszta. Utcán, szállón, vagy erdőben élnek, gyermekükkel együtt, vagy tőle távol.
megtekintés
A kormányzat zöldpolitikájával elégedetlen Illés Zoltán.
megtekintés
Balog miniszter elvileg tisztelendő.
megtekintés
Ha Lázár János Svédországban lenne frakcióvezető, hét közben igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti- vagy buszbérletét.
megtekintésA "megélhetési bevándorlással” kapcsolatos legújabb kommunikációs offenzíva, amely a miniszterelnök párizsi látogatásakor tett nyilatkozattal és annak apropóján indult, igen érdekes kérdéseket vetett fel, ezek azonban Orbán szerint értelmetlenek.
Nyűgösnek tűnt…
Kedvetlennek és morcosnak. Mint mindig…
Jó hírekkel hamarosan érkezik az állami 444.
megtekintés
Mi történhet a Kazinczy utcában, aminek csak részben van köze a romkocsmákhoz, és André Goodfriendet is érdekli?
megtekintés
A múlt heti párizsi terrortámadások után Orbán Viktor vezetésével a kormány és a kormánypártok bevándorlási kérdésként azonosították a problémát, amit szerintük rendészeti és titkosszolgálati eszközökkel kell kezelni.
megtekintés
Sok botránynál jobb a több. Estére már köpni sincs kedvünk.
megtekintés
Alekszej Miller, a Gazprom vezére azzal fenyegette meg a minap az orosz földgáz európai fogyasztóit, hogy kikapcsolja az Ukrajnán keresztül futó vezetékeket, és a beléjük pumpált gázt Törökország felé irányítja.
megtekintés