Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A Mount Everest megmászására készült Suhajda Szilárd, azonban nem tért vissza, a hír hallatán kommentháború indult az interneten és sokan osztották meg véleményüket vagy tettek elég határozott javaslatot, hogy meg kellene tiltani a hegymászást, főleg kisgyermekes embereknek.
A lassan másfél évtizede a nyakunkon ülő és a magyar választópolgárok mintegy fele által újra megerősített önkényuralmi rendszert sokan sok szempontból elemezték. Én is – főképpen pszichológiai, szociálpszichológiai nézőpontból.
„Erőszak és kegyelem: miért szabadulhattak Budaházyék?” – ezzel a címmel hirdette meg a CEU Demokrácia Intézet Bibó István Szabadegyetem vitasorozatának szerda esti eseményét.
Hamarosan a nemrég távozó Heger-kabinet sorsára juthat a német kormány is. Az ottani hármas koalíció ugyanis az eddigi történetének a legnagyobb viszályába keveredett, a vita tárgya pedig ezúttal rendkívül prózai: a gázkazánok jövője.
A Külügyminisztérium másfél évvel ezelőtt megsemmisítette a brutálisan túlárazott és használhatatlan kínai lélegeztetőgépek beszerzésének legfontosabb iratait, melyek alapján megállapítható lett volna a bűncselekmény elkövetése.
Telkes András, az Információs Hivatal egykori főigazgató helyettese tartott előadást a Pénzügykutató intézet Andrássy körében. Véleménye szerint a magyar titkosszolgálatok ugyan még tagjai, de nem partnerei sem a NATO, sem az EU-s társszervezeteknek.
Az alábbiakban egy önkéntes nevelő egyhetes döbbenetes tapasztalatai olvashatók. Változtatás nélkül adjuk közre Cseke Judit feljegyzéseit, amelyek alapján úgy gondoljuk, itt az ideje a Böjte-rezervátumok bezárásának, a gyermekek megmentésének és biztonságba helyezésének.
Az iskolában, ahová 6 évig jártam diákként, majd 6 év kő kemény egyetemi év után visszamentem tanítani biológia-kémia szakos tanárként. Úgy tűnt, nagyon „bejött az élet”, így terveztem nagyjából 14-15 éves korom óta, most 28 vagyok. Az életem fele, eddigi életem legnagyobb célja.
Valószínűleg már sok fideszes szavazó sem érti, miért tart ki továbbra is olyan eltökélten Vlagyimir Putyin rezsimjének támogatása mellett Orbán Viktor, amikor már sem politikai, sem gazdasági haszna nem származik az országnak belőle.
Tisztújító közgyűlésen a közismert, kulturált Nógrádi Péter pesti ügyvéddel szemben a kecskeméti illetőségű Grósz Andort választották a Mazsihisz elnökévé, a kényszerűen, második mandátuma lejárta miatt távozó Heisler András utódjául, mivel e tisztséget, akár az amerikai elnökét, csak két cikluson keresztül töltheti be valaki.