„Ami történt, szembemegy az elmúlt évek kormányzati kommunikációjával, ami 2015 óta arról szólt, hogy majd jönnek a migránsok, s merényleteket követnek el Magyarországon, pedig a nemzetközi trendek szerint sem másfél mázsás, kalasnyikovos, palesztinkendős terroristák az európai országokban terrorakciókat elkövetők, hanem európai születésű fiatalok” – mondta Tarjányi Péter.
Csillag István volt gazdasági miniszter szerint nem csupán kormányváltásra, hanem rendszerváltásra adja a szavazatát, aki az ellenzéki koalíciót választja. És ezt nem lehet suttyomban, ki kell tenni az ablakba, hogy ez a cél, meg kell írni a szükséges törvényeket a győzelem esetére, és azokat akár több nyelven is közreadni – vélekedett.
Tétje a választásnak csak abban az esetben van, ha az ellenzék az Orbán-diktatúra felszámolásának, az alaptörvény semmisségének programjával indul. Ebben az esetben sem nyerhet, mert Orbánt demokratikusan leváltani nem lehet, de akkor nagyot kell csalnia, ami elindítja a bukás felé. Ha az ellenzék megkerüli ezt a kérdést, s folytatni akarja azt, amit eddig, akkor maradnak a diktatúrában "ellenzékben", és még húsz évig maradnak Orbánnal együtt a magyar nép nyakán. - írja az Amerikai Népszava
Duda Ernő virológus professzor szerint indokolatlan, hogy Magyarország gyártsa a kínai Sinopharm oltását, amelyet a szakértő primitív vakcinának nevezett az mRMS-technológiához képest. Szerinte az mRNS-alapú vakcinát kellene gyártanunk, amelyben meghatározó szerepe volt magyar kutatóknak, Karikó Katalinnak és Pardi Norbertnek. Az mRNS technológia a jövő, amely sok betegségre gyógyír lehet a szakértők szerint.
Vitatható, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként mennyit használt vagy ártott Magyarországnak, de úgy tűnik, az őszödi beszéddel most sikerül megteremtenie a magyar politikai krimit. Mit kaptunk a moziban másoktól? - tette fel a kérdést a Népszava
Alighanem senki figyelmét nem kerülte el, hogy az "Őszödi beszéd" tizenötödik évfordulóján komoly felvezetés és előkészítő sortűz után Orbán is megszólalt, először saját közösségi oldalán, -erről ír Vásárhelyi Mária is- majd szokásos péntek reggeli rádiós nyilatkozatának végén is kifejtette a saját(os) olvasatát.
Aki képes eltörölni az Alkotmányt, elüldözni egyetemet, ellopni egyetemeket, kisajátítani egy országot, kilopni az államkasszát, az képes elcsalni a választásokat, képes vérbefojtani tüntetéseket, és képes lesz eltéríteni akár egy repülőt is. Mindenre képes.
A kormány egyszerűen lemondott Magyarország jövőjéről, amikor nemet mondott az uniós Helyreállítási Alap felére, mintegy 3000 milliád forintra, mindezt azért, mert nem kívánt egyeztetni az önkormányzatokkal, és nem kívánt elszámolni az Európai Unió felé a pénz felhasználásáról.
Akkortájt, amikor Magyarország COVID-halálozások tekintetében a világ legrosszabbja lett, s a százezer főre jutó halottak száma elérte a háromszázat, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kinyilatkoztatta, hogy ha valamelyik ország nem fogadja el a magyar COVID-oltásokat, mi sem fogadjuk el az ő oltásaikat, mert ez „szuverenitásunk feladása lenne”.