Kamaszként engem is megragadott a sírfelirat egyszerű pátosza, és a hozzá kapcsolódó történet. A thermopülai csatát – a legenda szerint háromszázan voltak egy egész hadsereg ellen - szokás a Kelet és Nyugat, demokrácia és zsarnokság harcaként is értelmezni. S ezzel rögtön benne is vagyunk a jelenben, sokkal mélyebben is, mint szeretnénk. Mert aligha gondolta volna bárki is, hogy a következő ezer évben egyáltalán felmerülhet számunkra a kérdés: Kelet vagy Nyugat, zsarnokság vagy demokrácia?

Egy biztos. 2004-ben hivatalosan is a Nyugathoz csatlakoztunk. Ezt akarta a magyarok nagy többsége, és minden felmérés szerint ezt akarja ma is. Katasztrófa, hogy épp a miniszterelnök nem akarja, állítólag mély meggyőződése, hogy Magyarország jobban jár a Kelettel, mint a Nyugattal. De akárhányszor tálalja is fel a régi mesét a Nyugat hanyatlásáról, semmi nem jogosította őt fel egy ennyire radikális irányváltásra. Száz kétharmad sem. Csakhogy a rombolásban közben olyan messzire jutott, hogy nem lehet túlzás vagy sértő azt mondani, egy nekem küldött e-mailből idézek: "Magyarország már nem Európa".

De még nem a Kelet. Az ellenzéki pártok az utolsó órában találtak egymásra, hogy a szakadék széléről megkíséreljék visszarántani az országot. Már most forrósodik a levegő, az egész olyan, mint egy thriller. Csak hát nagy bajnak a jele, amikor egy választásnak ilyen óriási a tétje. A pusztulás pedig, mint az aknabecsapódások, egyre több mindenen hagyja ott égés- és füstszagú nyomát. Nem csak Orbán meghasonlott külpolitikája, Moszkva és Peking kiszolgálása, a magyar gazdaság versenyképtelensége, már a saját térségünkben is leszakadóban vagyunk, halmozódó kulturális deficitünk miatt nem vagyunk többé Európa:
Ahol egy képviselőt covid-fertőzötten is berendelnek a Parlamentbe, hogy pártjának a szavazáskor meglegyen a kétharmada, az nem Európa. Ahol a Nemzeti Védelmi Szolgálat csak úgy, konkrét ok, bármi gyanú nélkül lehallgathatja az egészségügyi dolgozók telefonját, az nem Európa. Ahol a külügyminiszter azt hazudhatja, hogy "Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra", miközben ennek épp az ellenkezője az igaz, a miniszterelnök pedig ezt: "Ismerem a német és a brit köztévét, és biztosan állíthatom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német", ráadásul a hívei ezt el is hiszik neki, az nem Európa. És ahol az ellenzéki szavazók kénytelenek elviselni újságjaik, rádióik tönkretételét, intézményeik bezárását, értékes embereik belső emigrációba kényszerítését, az ellenzéki vezetésű városokkal, önkormányzatokkal szembeni kirívó diszkriminációt, és mindezek tetejébe a hatalom folyamatos verbális gyalázkodását, mintha az ellenzéki szavazó nem volna a nemzet egyenjogú tagja… az nem Európa. Az a senki földje Alcsút és Felcsút között.

A jövő évi választásnak egyetlen eldöntendő kérdése van: marad-e Orbán, s az országot végképp maga alá temeti-e a keleti, és a vele szövetséget kötött hazai despotizmus. Saul Bellow Herzog című regényében, a főhős, Herzog a következő észrevételt teszi: "Minden közösségben van egy olyan embercsoport, amely rendkívül veszélyes a többire. Nem a bűnözőket gondolom. Ellenük megvannak a büntető szankcióink. A vezetőket gondolom. Mindig is a legveszedelmesebb emberek akarták a hatalmat." Herzog túlságosan is optimista, nálunk a bűnözők ellen éppenhogy nincsenek szankciók, hiszen ők saját maguk hozzák a törvényeket.

Valamikor 2011-12 táján Orbán Viktor egy osztrák lapnak adott interjúban kertelés nélkül elmondta, mi a célja a kétharmados törvényekkel: több ciklusra megkötni az utána következő kormányok kezét. Azóta is ez az elmebeteg, élet-, ember- és szabadságellenes szándék hajtja: legújabban – szintén kétharmados törvényekkel védve - erre a célra létrehozott magánalapítványokban dug el irdatlan összegű közpénzeket, plusz, egyetemeket, üdülőket, cégeket, termőföldet, kastélyokat, kikötőket, parkokat, színházat, klinikákat, részvényeket. Valóban elhitette magával, hogy neki bármihez, ehhez is joga és felhatalmazása van? Abban bízik, hogy bukása után az új kormány nem mer majd ezekhez hozzányúlni? Remélem, téved.

A napokban egy róla szóló könyv bemutatóján - Az Orbán-szabály -, ekképp jellemezték őt pártja prominensei: ő a legjobb dolog, nincs versenytársa, Periklész, intellektuális szuverenitás, kivételes képességű, megkerülhetetlen, metafizikai mélysége van, filozófus is lehetett volna, Hérakleitosz, ő a 21. század, nem lehet megfejteni, kimagaslik a mezőnyből…

Hát ez valóban impresszív, de persze ez a hajbókolás sem Európa. Mi tagadás, az ellenzék politikusai egyszerűbb lelkek, ráadásul a választási feltételek is kirívóan egyenlőtlenek: mindenben, ami egy kampányban számít: pénz, média, reklám, elsöprő a Fidesz fölénye. És persze a választási szabályok is erősen neki kedveznek. Mintha az egyik versenyző síkfutásban, a másik hegymászásban indulna. Orbán Viktor sorsa mégis az ellenzéki szavazók kezében van. Rajtuk múlik, a korábbiakhoz képest néhány százezer plusz szavazón, hogy jövő áprilisban ez az ellenzéki pártok thermopülai csatája lesz, vagy az ő Mohácsa.

Bruck András