h i r d e t é s

Vitairat Vietnamról

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vitairat Vietnamról

2021. május 23. - 18:20

Magam, őszintén szólva nem látom megalapozottnak azt az alkotmányos hivatkozást, mellyel, illegitimnek minősítve, minden további nélkül fel lehet számolni az Orbán-féle államrezont.

A kép illusztráció! - Forrás: 168.hu

Ami az Orbán-rendszer illegitim jellegét illeti, erre szerintem alappal csak a 2014. évi választásokig lehetett/kellett (volna) hivatkozni, azzal a megokolással, hogy 2010-ben Orbán kormányzásra, és nem a Köztársaság államrendjének felforgatására, lebontására, puccsra kapott felhatalmazást.
Sőt, mivel ilyesmi a választási programjában sem szerepelt, megtévesztette tehát a választókat.

Ánbár 2014-ig is csak némi jóindulattal lehetett (volna) ezzel érvelni, két okból is:

1./ az Alkotmány maga is megengedte a módosítását kétharmados parlamenti döntéssel. (Vitatható ugyan, hogy a teljes eltörlés/hatályon kívül helyezés és felváltás módosításnak tekinthető-e, de tény, hogy a Tölgyessy-Hack Péter duó és alkotmányozó társaik súlyosan felelőtlen módon szövegeztek, amikor egyetlen cél lebegett a szemük előtt: megakadályozni az MSZMP restaurációs kísérleteit, és nem számoltak más veszéllyel.

Egy jogász pedig általában nem abból indul ki, ami valószínűleg történni fog, hanem a legrosszabb esetből, ami egyáltalán bekövetkezhet!

Amerikai mintára rögzíteni kellett volna (most sem lesz késő!) azt, hogy az Alkotmány nem módosítható, csak kiegészíthető, a kiegészítés viszont nem lehet ellentétes az alapszöveggel.)

2./ Tapasztalva, hogy Orbán működése a joggal való visszaélés klasszikus esete, az ellenzéknek azonnal ki kellett volna vonulnia az Országgyűlésből, elvi alapon opponálva az Orbán-rezsim alkotmányellenes működését.
Ezt nem tették meg (hogy miért nem, ezt most ne firtassuk!), ezzel legitimálták az Országgyűlés és a kormány felforgató tevékenységét.

A 2014. évi választások után a helyzet gyökeresen megváltozott. Orbán működését ugyanis a választók többsége a szavazataival utólag legitimálta!
A 2014. évi kétharmad-nem kétharmad kérdése ehhez képest, és ebben az összefüggésben irreleváns.

Orbán, bár előzetes felhatalmazást 2010-ben erre nem szerzett, 2014-ben (és 18-ban) a választók többségétől már annak ismeretében nyerte el a mandátumát, amit az előző négy (nyolc) évben művelt!
Ez nehezen vitatható, legfeljebb a 2018 utáni jogalkotásra vonatkozóan. Akkor viszont a rendszer alapjai már álltak.

Márpedig, mivel az ellenzék részt vett a választásokon (és elfogadta azok eredményét), ahelyett, hogy opponálta volna, annak egyoldalú előnyöket (győzelmet) biztosító jellege, a választási csalások és minden egyéb körülmény miatt, elvesztette azt a jogalapját, hogy magukat a választásokat illegitimnek tekintse.

Ilyen előzmények után Orbán rendszere csak egy népszavazással semmisíthető meg.

Címkék: