h i r d e t é s

Vizsgálják Mészáros "betegmentes" fürdőjének ügyét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vizsgálják Mészáros "betegmentes" fürdőjének ügyét

2018. november 27. - 09:57

A Fővárosi Főügyészség elé kerül az Egerszalóki Saliris Hotel ügye – írja a 24.hu.

A szocialista Harangozó Tamás a legfőbb ügyészt arról kérdezte, jogszerűen került-e a létesítmény Mészáros Lőrinc érdekeltségébe. Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, hogy sajtóhírek szerint az Egerszalóki Saliris Resort Gyógy- és Konferenciahotelt a Konzum Nyrt. mintegy 2,67 milliárdért szerezte meg. Ez szerinte azt jelenti, hogy az állam több mint 8 milliárd forintos veszteséggel értékesített egy nyereséges, több mint 11 milliárdos befektetés  eredményeképpen létrejött hotelt és fürdőt.

Ezértegyebek között arra várt választ, vizsgálta-e az ügyészség, hogy a gazdasági társaság értékesítésekor elszenvedett, több mint 8 milliárd forintos állami veszteség miatt fennáll-e bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja? Álláspontja szerint teljesen jogszerűen szerezte meg a Konzum Nyrt. az egerszalóki hotelt és gyógyfürdőt? Teljesen rendben lévő, hogy az adófizetőknek 8 milliárd forintos veszteséget jelentő üzlet miatt senki sem tartozik felelősséggel?

Polt Péter válaszában közölte: korábban nem érkezett feljelentés az ügyben, de ezt a kérdést a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte. Nem tehetett mást.

Kérdését a tartalma alapján feljelentésként kell értékelni, ezért azt a szükséges intézkedés megtétele végett a Fővári Főügyészséghez továbbítottam

– írta válaszában Polt.

Néhány hete derült ki, hogy a Mészáros Lőrinc által megszerzett Saliris Hotel egy fontos, a szektorban bevett gesztust hagyott figyelmen kívül: nem vállalta, hogy a beutalóval, a társadalombiztosítás támogatásával érkező beteg embereket is fogadja. A hotelhoz tartozó fürdőben nem fogadják el az orvosi beutalókat, csak a saját zsebből fizető vendégek élvezhetik az egerszalóki gyógyvíz áldásos hatásait.

24.hu / veszpresszo.hu