A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. 

A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon. A tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar Himnusszal és a Szózattal.

Csanády György életre hívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – a trianoni diktátum után – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.

A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagy áldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.

Mihalik Kálmán még ugyanebben az évben, néhány hónappal később meghalt. Temetéséről aláíratlan szerkesztőségi cikket közölt az Új Élet, a Székely himnusz teljes szövegével együtt. "Amíg koporsóját a sírba eresztették, jó barátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerezte székely himnusz eléneklésével búcsúztatták, hogy az kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is" – írta az Új Élet, hozzátéve, hogy az egész gyásznép énekelt. Mivel a lap szerkesztője maga Csanády György volt, valószínűsíthető, hogy ő maga adta az új címet a versnek.

Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.

Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kríza Ildikó tanulmánya szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.

Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében folklorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések.

A nyolcadik sor Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kríza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!) Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.

A himnuszt a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen határozatban fogadták el az önkormányzati képviselők Székelyföld hivatalos himnuszának. (wikipedia)

(a bemutatás évében már elmúlt két éves a nagymamám - a szerk.)