Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A világ számos tájáról csodájára járnak az esztergomi bazilika felújításához készített egyedi, „lebegő” állványzatnak. A magyar mérnökök teljesítménye olyan helyeken is lehetővé teszi a biztonságos munkát (sőt akár a kalandtúrát), ahol 140 éve nem járt senki. - írja a hvg.hu
Az autózók egyik rémálma, hogy nem indul azonnal az autó. Ennek a hibának sok esetben egyszerűen csak annyi lehet az oka, hogy az akkumulátor elöregedett vagy meghibásodott. Sajnos az akkumulátorokat csak nagyon ritka esetekben lehet javítani, ezért bármilyen meghibásodás esetében törekedni kell annak mielőbbi cseréjére.
Melyik francia hivatalos jelentés tudna belelkesíteni egy észak-koreai szerkesztőt? A Szenátus elnökségének 2021. június 3-án benyújtott, „Egészségügyi válsághelyzetek és digitális eszközök” című dokumentum, úgy tűnik, megfelel ennek az igénynek.[i]
A Microsoft szerint a ma ismert támadások 99 százalékát vissza lehetne verni egyszerű, gyakran díjtalanul elérhető módszerekkel, mégis, az ügyfeleinek csak kevesebb, mint a 20 százaléka használ még olyan jól bevált védekezési eszközt is, mint a többtényezős hitelesítés.
Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 holdkompjának felszállóegysége James Meador, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója szerint. Meador különböző paraméterek használatával többször is lefuttatta szimulációit, amelyekben figyelembe vette például a Nap vagy más bolygók felől ható gravitációs mezőt, és a Napból érkező sugárzást is.
A garázsokban vagy kis, házilaboratóriumokban született részvételi biológia elősegíti a nyitott és együttműködő tudományt, amelynek célja, hogy megszabaduljon a szellemi tulajdontól, sőt az ipartól is. Az élő anyag barkácsolói szabadelvű szellemben a tudáshoz való szabad hozzáférésre és a módszerek elsajátítására támaszkodnak. De a vállalkozói logika a legkreatívabbakat is utoléri.
Azt hiszem, mind egyetérthetünk abban, hogy az utóbbi években a gyors szállítás szinte mindennél fontosabb vásárlói igénnyé vált. Amit nagy gonddal, sok utánajárással kiválasztunk, azt szeretnénk minél hamarabb magunknál tudni - ezzel az elvárással pedig a logisztika eljárásainak is tartaniuk kell a lépést. Az automatizált megoldások épp ebben segítenek: ám a robotok csupán részei a teljes képletnek. Most megmutatjuk, mi kell ahhoz, hogy az e-kereskedelem szereplői igazán beletaposhassanak a gázba!
Több mint száznegyven esetben figyeltek meg azonosítatlan légi jelenséget 2004 és 2021 között az Egyesült Államokban. Tizennyolc esetben a szélben is mozdulatlanok maradtak, vagy épp a széllel szemben mozogtak, és hirtelen manővereket hajtottak végre. Fran Blanche elektronikai mérnök elemezte azt a amerikai hírszerzési jelentést és érdekes megállapításokra jutott.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a hűtőszekrény hosszú évekig kielégíti majd az igényeinket, ha körültekintően választunk. Nincs annál bosszantóbb, mint mikor megvásároljuk a hűtőszekrényt és rájövünk nem gondoltunk át alaposan minden szempontot.
A Korinthoszi-csatorna 6343 méter hosszú és mindössze 21,3 méter széles mesterséges víziút az Égei-tenger és a Jón-tenger között, amelyet a Korinthoszi-földszoros átvágásával hoztak létre. A csatorna két oldalán a sziklák legmagasabb pontja 79 méter.
Sikerült függőlegesen leszállnia a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars-utazásra tervezett kísérleti űrhajójának, azonban landolás után nyolc perccel felrobbant, akárcsak a korábbi két prototípus a leszállás pillanatában.
<p>Ennek a szokatlan gépnek az egyetlen prototípusa mára eléggé megtépázva pihen egy Moszkva melletti réten, de egykor a Szovjetunió legnagyobb reménye volt az Egyesült Államok tengeralattjárói ellen.</p>
A világ leghatalmasabb fáit dokumentálja egy tasmániai fotós-ökológus csapat. Küldetésük célja, hogy megörökítsék az utókornak a különleges faóriásokat, még mielőtt az erdőirtás vagy más emberi beavatkozás elpusztítaná őket, adta hírül a Popular Science.
Az LG és a Magna közös vállalkozással erősíti jelenlétét az elektromos meghajtású járművek piacán
A két jelentős piaci szereplő erősségeit egyesítő együttműködés célja a gyorsabb piacra lépés és az elektromosítás térnyerésének kihasználása