Levelét változtatás nélkül közöljük:

„Szerintem az is a zaklatásokhoz tartozik, amikor kisgyermekeket idegenek fogdosnak, csipkednek, ölelgetnek. Amennyire én vissza tudok emlékezni, mindig nagyon feldühített, amikor a nénik, bácsik az arcomat csipkedték, ölbe akartak venni, puszilgatni próbáltak. Én csíptem, rúgtam, visítottam. Anyám nem győzött mentegetőzni miattam. Felnőttként, amikor már nekem volt gyerekem, soha nem engedtem, hogy idegenek megérintsék a porontyom.

Hat éves voltam, amikor csavargás közben, fényes délután egy bácsi megszólított, hogy fogjam meg a biciklijét, amíg ő pisil. Elfutottam.

Tizenhat éves voltam, amikor először találkoztam exhibicionistával. Esti iskolába jártam, még nem volt késő, de már sötét volt. Akkor nagyon megijedtem. Elmondtam egyik osztálytársamnak, aki rendőr volt, foglalkozása szerint. Alaposan átbeszéltük, hogy ezek a fickók gyáva férgek, ha megijedek tőlük, az örömet szerez nekik. Soha többé nem ijedtem meg. Ellenben ütöttem, rúgtam, ha úgy láttam szükségesnek. Hetente kétszer cselgáncs edzésre jártam, ahol tanultam egyet-mást.

Mivel esti gimibe jártam, sokszor mentem haza 11 után este, nem ritkán az utolsó metróval. Amikor kiszálltam a metróból, egy parkon kellett keresztül mennem, hogy haza jussak. Ott aztán voltak kalandjaim. Főleg anyukám halála után Abban az időben szinte minden nap berúgtam. Egy alkalommal, amint kiszálltam a metróból, és a peronügyeletes bezárta mögöttem az üvegajtót (én voltam az egyetlen leszálló utas) a park székén ácsorgó pasi megszólított, közölte, mi a szándéka velem. „Most megbaszlak”. Előtte éppen arra gondoltam, hogy ittas állapotomban olyan jól érzem magam, mint hal a vízben. Az ajánlatával kecsegtető pasitól megkérdeztem, ugyan mivel? Biztosított, hogy van mivel. Nem hittem neki. Mutasd, ha mered! Merte. Korábbi gondolatomhoz csatlakozott a mondandóm: Micsoda csali! Rögtön ráharapok! A pasi összefogta magán a kabátját, 500 méternyit elfutott és csak onnan mert visszaordibálni, hogy „harapod ám a kurva anyádat!” Le kellett ülnöm a járdára, nem bírtam tovább menni a röhögéstől.”