„Napi adatok szerint kilencvenhét munkatársunk esett ki a munkából, teszteredményünkre még várunk. Negyvenhat igazolt fertőzött kollégánk van, közülük egy kap kórházi kezelést, lélegeztetőgépen kórházi dolgozó nincs” – írja a bumm.sk.
A kormányrendelet értelmezéséből adódik az az anomália, ami Szentkirályi Alexandra tájékoztatása között – miszerint a budapestiek nem mehetnek vidékre –, illetve Gulyás Gergely tegnapi szavai – miszerint a vidéken ingatlannal rendelkező budapestiek mehetnek vidékre – között adódott – ezt mondta az ATV Startban a miniszterelnökség miniszterhelyettese. - írja a blikk.hu.
A Belügyminisztérium arról értesítette a VIII. kerületi önkormányzatot, hogy a kormány 1,125 milliárd forint fejlesztési támogatást csoportosít át a kerülettől a járvány elleni védekezésre hivatkozva. - írja a napi.hu.
„Én mennék mindenképpen, a Balatonban szívesen megmártóznék, remélem, semmi akadálya nem lesz.” – válaszolta a Semmelweis Egyetem rektora az ATV Egyenes beszéd című műsorában a kérdésre, hogy menne-e strandra idén nyáron. - írja a 168ora.hu.
Az elmúlt hetekben olyan nagy arányban csökkent az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma Szlovákiában, hogy a pozsonyi kormány szerda reggel az enyhítések második, és a két héttel későbbre tervezett, harmadik fázisát is élesítette. - írja a 444.hu.
Döntött a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonosi köre szerdán: a járvány gazdasági hatásaira is hivatkozva több kikötőt, hajót, telket, nyereséges hotelt, kempinget értékesít, 11 vitorláskikötőt pedig bérbe ad a vállalat. - írja a 444.hu.
A nemzetállamokra épülő nemzetközi együttműködések kerülnek előtérbe a jövőben Christian Anton Smedshaug szerint, aki úgy véli, a legnagyobb globális problémák megoldása végül mindig a nemzetállamokra marad. - írja a mandiner.hu.