Gyarapodik a Nemzeti Bank műkincsgyűjteménye.
Üzlettársai miatt jutott el az Alexandra a csődig, állítja a könyvkiadó alapítója.
A magyar egészségügy helyzetéről és az európai intézmények szerepéről egyeztetett Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Vytenis Andriukaitis, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa csütörtökön.
Fütyülnek, tüntetnek, ordítnak, tiltakoznak, Orbán közben értékel.
Olvasóink, munkatársaim és minden tisztességes ember nevében kikérem magamnak azt, ahogy a Magyar Idők fejlécét bevontátok alantas politikai játszmátokba. - írja Gajdics.
Összesen 5,5 millió forint bírságot szabott ki a Médiatanács.
A Soros György alapította CEU diákjai állítólag arra készülnek, hogy az egyetem rektorához forduljanak a főállású magyar tanárok elbocsátása miatt. 17 embert máris elküldtek, de továbbiak elbocsátása várható. - írja a hvg.hu.
Sándor Mária, a fekete ruhás nővér a napokban nyilatkozott a 168 Órának, melyből megtudhattuk, hogy végső elkeseredésben van és a továbbiakbanb nem kíván már szerepet válalni a közéletben. A következőkben a 168 Órában megjelent interjúból válogattunk.
Nagyon veszélyesnek tartja a Társaság a Szabadságjogokért, hogy a kormány egyházi kórházaknak fizet pluszpénzt azért, hogy ne végezzenek el abortuszt. A beavatkozások száma a szervezet szerint tájékoztatással, szexuális felvilágosítással és mindenki számára elérhető fogamzásgátló eszközökkel csökkenthető, nem állami tiltással. - írja a hvg.hu.
Mintegy kétszázezren küldték vissza a Jobbik valódi nemzeti konzultációnak nevezett kérdőívét, amelynek eredményét ismertetve Volner János frakcióvezető kijelentette: az emberek szerint Magyarország borzalmas állapotban van.
Ha az aláíró nem megy hozzájuk, ők mennek az aláíróhoz. A Momentum Mozgalom nekilátott felkutatni azokat, akik egyetértenek az olimpiai népszavazással, de még nem szignózták a kezdeményezést. A „házról házra” akció nyitónapján Angyalföldön, lakótelepi gyűjtőtúrán jártunk két aktivistával. - közölte a nepszava.hu.
A folyamatban levő ügyek állása, valamint az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő csalási ügyekben induló büntetőeljárások hatékonyabbá tételét elősegítő eszközök megvitatása volt a fő témája Polt Péter legfőbb ügyész és a héten Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Giovanni Kessler, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatója közötti találkozónak - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség csütörtökön az MTI-t.