h i r d e t é s

Göncz Árpádra – "mindannyiunk Árpi bácsijára" emlékeztek Óbudán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Göncz Árpádra – "mindannyiunk Árpi bácsijára" emlékeztek Óbudán

2017. február 10. - 14:20

Göncz Árpád íróra, műfordítóra, volt köztársasági elnökre emlékeztek születésének 95. évfordulóján, pénteken Budapesten, a III. kerületben.

Fotó: MTI / Cseke Csilla

Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke a mintegy száz emlékező előtt arról beszélt, hogy Göncz Árpád egész élete a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt, az 1989-90-es demokratikus változások tevékeny részese volt, aki a 20. század mindkét totalitárius rendszerével szembeszegült.

Életpályája szinte összefoglalja “a magyar 20. század” történetét. “A magyar progressziónak nemigen akadt olyan fontosabb csoportja, amellyel ne lett volna kapcsolatban. A magyar demokrácia megteremtésére és védelmére irányuló erőfeszítéseknek nemigen akadt olyan fontos eseménye, amelyből ne vette volna ki a részét” – fogalmazott Gulyás András.

Mint elmondta, Göncz Árpád két cikluson át volt köztársasági elnök, és soha egyetlen politikust nem övezett olyan osztatlan népszerűség és megbecsülés mint őt. Konfliktusokat is vállalt, de szót értett mindenkivel. Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli kikezdhetetlen erkölcsi tartása, valamint szociális érzékenysége áll máig töretlen népszerűsége mögött.

Az alapítvány emlékező ünnepségét a Bécsi úton annál a háznál tartották, ahol tavaly óta emléktábla jelzi, hogy ott élt és alkotott 1947 és 1990 között Göncz Árpád.

Az emléktáblánál koszorúkat és virágokat helyeztek el a megjelentek. Az emlékezők között volt Göncz Árpád lánya, Göncz Kinga volt külügyminiszter, Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere, Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök, Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester, Kovács László volt MSZP-elnök, valamint Lengyel László közgazdász, politológus.

Göncz Árpád, aki 1990 és 2000 között volt államfő, 2015 őszén, életének 94. évében hunyt el.

Forrás: MTI

CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László