Végignéztük, hogyan vált a visszafogott Varga Mihályból valóságos számzsonglőr, Gulyás Gergelyből Münchausen, Balog emberminiszterből embertelen rém, Kövér és Lázár szövegei pedig már a korai Kádár-korszak egyik híres mondását idézik: „nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy”.
Tőrőlmetszett komcsi mindkettő, nincs szükségük hozzá MSZMP-tagkönyvre sem.
És azt hova tegyük, hogy a Svájcban turisztikai kurzust végzett Orbán Ráhel kedvéért egy egész iparágat képes a papa államosítani? Beszélik, hogy a balatoni ifjúsági programok révén már most is jelentős pénzek áramlanak a legidősebb lányhoz. És ott van az utcai lámpáival sötétséget teremtő férj is.
Bonnie és Clyde. 
Rogánhoz is úgy ömlik a pénz, ahogy kanális nyeli a vizet felhőszakadás után. És Andy Vajna? Ő, egyedül ebből a brancsból, egykor maga kereste meg a millióit, de itt most Hollywoodnál is sokkal több és főleg könnyebb pénzt talált. 
Ebbe az emésztőgödörbe esett bele két kishal is: a Szépművészeti Múzeum igazgatója, aki nem tudott nemet mondani egy bűnözőnek, mert ragaszkodott a fideszes kapcsolatok nyújtotta kiváltságokhoz. 
Az Operaház nem túl jelentős igazgatója meg épp most építteti át magának a védett épület egy részét, hogy beülhessen az Opera ékszerdobozába, a Székely Bertalan terembe. Úgy érzi, a nagyság kötelez. 
Azt csinálnak, amit akarnak. 
Az intézmények külső kontrolljának megszűnésével megszűnt a diktatúra haszonélvezőinek belső kontrollja is. Immár afféle világvége hangulatban hágnak át minden írott és íratlan szabályt: egyik héten a BTK egyik felét, a következőn a másikat.
A legtöbbjüknél milliárdokról van szó. Hat éve ez mozgat itt mindent, ezért történt az országgal ez az egész. Ó, semmi, ez csak egy újfajta irányítási modell, amit minden kormánynak joga van kipróbálni – erről szólt a ballib elemzések többsége.
Most viszont időszerűvé vált egy kérdés: megtörténhet-e, hogy hatalma fenntartásához a kormány nyílt ellenséggé válik? Hogy adott esetben erőszakhoz folyamodik? 
Eddig egy pisszenés sem volt, ezért nyugodtan eljátszhatták, hogy az ország tönkretétele, alkotmányos megbénítása és a radikális gazdasági, ideológiai irányváltás értünk történt. 
Eljátszhatták, hogy nekünk, „magyar embereknek” jó, hogy ma minden sokkal rosszabb, nekünk jó, hogy nincs egyetlen terület, ahol ne romlottak volna lényegesen a kilátásaink. 
Nekünk jó, hogy a nemzet intellektuálisan, morálisan és intézményesen olyan mértékben kivérzett, hogy lényegében alkalmatlanná vált egy XXI. századi ország nem kis feladatainak elvégzésére.
De újabban mintha már kevésbé volna jó nekünk, mintha kezdene elegünk lenni a sok jóból. És a kockás ing is kezd divatba jönni. 
Viszont sürget az idő. 
Két évünk maradt az Orbán-rendszer megbuktatására, mert még egy ciklus vele, és a folyamatok visszafordíthatatlanná válnak.
És akkor nagyon sokáig lesz nekünk nagyon-nagyon jó.

Bruck András