h i r d e t é s

Kivonják a forgalomból a felújított metrószerelvényeket

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kivonják a forgalomból a felújított metrószerelvényeket

2017. június 08. - 19:32

A metrószerelvények legutóbb kedden kerültek be a hírekbe, mert valamilyen hiba miatt mindkét oldalon kinyíltak az ajtajai. A pünkösdi hétvégén pedig az egyik szerelvénynek ismeretlen okból ki kellett állnia a forgalomból. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

A mai napon az M3 vonalon közlekedő felújított metrószerelvényeket ideiglenesen kivontuk a forgalomból

- közölte a BKK. Azt írják, az utasforgalomban eddig megtett futásteljesítmény tapasztalatainak értékelése céljából teszik ezt.

Egyben az utasok szíves megértését is kérik. 

A felújított metrónak eddig is voltak kisebb-nagyobb problémái, de az ajtókinyílás komoly ügy

- írtuk csütörtöki cikkünkben.

A 37 megrendelt szerelvényből egyelőre 9 darab felújított vonat érkezett vissza Budapestre.

Ebből 6 hatósági vizsgával is rendelkezik, négy volt forgalomban.

A Metrowagonmas által gyártott, majd felújított szerelvények március végén álltak forgalomba, de már az első pár napon is ki kellett állniuk a forgalomból különböző hibák miatt.

 index.hu