h i r d e t é s

Maszatol a kormány Pintér-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Maszatol a kormány Pintér-ügyben

2017. augusztus 27. - 07:21

Ahogyan azt kormányszóvivő úr a sajtótájékoztatón elmondta, kellő időben fogunk tájékoztatást adni – válaszolta a Népszavának a Kormányszóvivői Iroda.

Forrás: nepszava.hu

Kovács Zoltán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: a magyar emberek biztonsága érdekében változtatni kell a jogszabályi környezeten, ezért a kormány pénteki ülésén az ezzel kapcsolatos munka felgyorsítására kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert. 

A kormányszóvivő semmiféle részletet nem árult el a nyári szünet utáni első kormányülés szünetében, csupán arról beszélt: jó hír, hogy Magyarországot a világ 10 legbiztonságosabb országa között említik, de "nem dőlhetünk hátra", hiszen az európai biztonsági helyzet soha nem volt olyan rossz, mint ebben az évben, illetve a nyár végére. A júniusban becsült veszélyek közül több realizálódott – legalábbis a kormányszóvivő szerint. Kovács arról is beszámolt, hogy a belügyminiszter javaslatot tett a kabinetnek a szeptember elején lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítására; erről a jövő héten hoznak döntést.

Arra a kérdésre, hogy milyen törvények módosulhatnak, Kovács Zoltán kifejtette, hogy a már érvényben lévő jogszabályokat és valamennyi európai példát áttekintenek, a feladat egyebek mellett a határvédelemre és a titkosszolgálati tevékenységre is kiterjed. Ezután kérdeztünk rá Kovácsnál: a biztonságot érintő jogszabály-változtatás azonos-e a belügyi tárca már készülő, a kormány honlapján tegnapi határidővel társadalmi egyeztetésre bocsátott nemzetbiztonsági törvénymódosító-csomaggal. Ebben szerepel ugyanis, amit lapunk megírt: Európán kívüli állam polgára, vagy ott bejegyzett cég a jövőben kizárólag a mindenkori belügyminiszter engedélyével fektethetne be Magyarországon. Ezzel kapcsolatban egyébként a sajtótájékoztatón is kapott kérdést a kormányszóvivő, ám ott is csupán mismásolásra futotta.

 

nepszava.hu