A hódmezővásárhelyi polgármester szerint mindezt azért teszik, mert a Fidesz-KDNP kormány "álkonzultációja" a szankciókról azért született, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy "végighazudták a kampányt, többszörösére emelték a gáz és a villany árát, csődbe és erkölcsi romlásba kormányozták az országot".
Varga Mihály a pasaréti ferencesek meghívásának eleget téve fejtette ki gondolatait a szankciós politikáról, energiaellátásról, az uniós pénzek kifizetéséről, de beszélt a pedagógusoknak járó béremelés lehetőségeiről is.
Azonnali tiltás, honlapblokkolás és számlazárolás jogosulatlan tevékenységek gyanúja miatt - ezeket a szankciókat szabta ki az MNB a Falcon Kereskedőházra és a Falcon Benefitre. A cégek jogosulatlanul gyűjtöttek betétet, büntetőeljárás folyik ellenük. A hatóságok arra kérik az ügyfeleket, jelentkezzenek a BRFK-nál vagy az MNB-nél.
Korábban azt állította, hogy elrabolták és fel akarták gyújtani, majd közúti veszélyeztetéssel és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították, de ő szervezte a tragikomikus "gazdatüntetést" is.
Budapesten járt november 2-4. között az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának nyolc fős delegációja, hogy a magyarországi kultúr- és médiapolitika, illetve a művészet és az oktatás szabadságának helyzetéről tájékozódjanak.
Több tízezer pedagógus töltötte ki júniusban és szeptemberben a Belügyminisztérium kétkörös online kutatását, amelyben az Orbán-kormány egyebek mellett arra volt kíváncsi, az oktatásban dolgozók mennyire elégedettek a helyzetükkel.