Orbán Viktor folyamatosan harcban áll és folyamatosan idegen vagy idegenszívű zsarnokoktól, ügynököktől és hadoszlopoktól menti meg hazánkat, nemzetünket. Néha az USA akarja megdönteni a kormányt, persze sikertelenül, hiszen Matolcsy vicekapitány résen van, néha Soros György által mozgatott – egyébként sok esetben a kormány helyett dolgozó, az állam feladatait ellátó - álcivilek vagy menekülthadak törnek romlásunkra, de legtöbbször a központosító, nemzeteket elsorvasztó, basáskodó Brüsszel ellen kell küzdeni vezérlő csillagunknak, miközben a kohéziós milliárdok ellen nincs kifogása, sőt. Hát kell ennél több ahhoz, hogy  valaki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökösének állítsa be magát, miközben az oroszokra kacsint?

Orbán Viktor küzd, küzd, küzd szüntelen. Az ellenség folyton változik, egyedül a harc örök. Ha pedig van kellő számú fanatizált rettegő és/vagy gyűlölködő, akkor Magyarországon könnyű választást nyerni, pláne az átírt választási törvénnyel, mert a tegnap már Julius Caesarral példálózó miniszterelnök, azért a magyar állampolgároktól is szeretné megvédeni Magyarországot, pláne akkor, ha valaki népszavazáson szeretné elmondani a véleményét.

A totálisan leuralt médiára nem azért van szükség, hogy újabb agyakat mossanak át, hanem azért, hogy semmiféle, a hivatalos propagandától eltérő üzenet ne juthasson el azokhoz, akik már elkötelezték magukat a NER iránt. Nem is tudom, melyik a szomorúbb a valósággal szakító fanatikus, aki tényleg hisz az ügyben, a vezérben és tudja, hogy az egyetlen jóért harcol életre-halálra vagy a rendszer lelketlen végrehajtói, akiknek elég, ha pénzt nyúlhatnak, hogy mi marad utánuk, annak gyakorlatilag nincs jelentősége. Ami biztos: ez a két réteg szimbiózisban él ma Magyarországon.

Március 15-én a korrupció zsarnokság elleni szabadságharcról beszélt a miniszterelnök. A harcról, amit nem adhatunk fel, ami életben- és fennmaradásunk záloga, ő és kormánya pedig ergo az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökösei, hiszen Brüsszel egyre többet akar, máskor ez az új Moszkva, tegnap épp az új Bécs volt. De a nemzetek nem nagyon tűrik már az önkényt. Persze arról nem esett szó, hogy mi a helyzet országunk határain belül. Kár is lett volna, hiszen az az önkény meg értünk van, nem ellenünk.

Orbán Viktor örömmel látja, hogy azok a számos esetben Oroszországból pénzelt populista, nacionalista erők erősödnek, akik nagyjából hasonló módon szolgálják ki saját népük Oroszország érdekeit, ahogyan a Fidesz-KDNP teszi. Orbán az Unió valós hibáinak felemlegetésével próbálja hitelessé tenni saját autoriter, kizsákmányoló és korrupt rendszerét. A demokráciától távolodó Törökország? Az EU-t a menekültekkel zsaroló, EU-s tagállamokban saját demokráciacsökkentő intézkedéseiért kampányolni kívánó Erdogán? Példaértékű. Putyin kiváló férfiú, remek partner. Marine Le Pen? Mehet az összekacsintás.

Orbán Viktor valószínűleg tényleg elhiszi, hogy mekkora zseni. Hogy úgy tudja bomlasztani az EU-t, hogy annak pénzével tömi ki három generációra a sleppet. Hogy orosz hitellel odázhatja még tovább a magyar gazdasági csoda meztelenségének lelepleződését még azután is, hogy elapadnak az uniós források, grátiszba kap még az ország egy orosz atomerőművet is. Orbán Viktor az emberi jogokra elegánsan legyint, idegen a mi kultúránktól, ideje, hogy befogja a száját az amerikai liberális elit, ha látnák, milyen harc folyik itt a végeken, csndben maradnának. Orbán Viktor valószínűleg tényleg elhiszi, hogy mindenkinél okosabb, hogy tud úgy taktikázni, hogy egyszerre verjen át mindenkit, mert ez a különutassága lényege, a szemtelen oppurtunizmus, a rövidtávú egyéni haszonszerzés. (Így ért véget a hatalmas barátsága is a lengyelekkel.) És az a nagy büdös helyzet, hogy tényleg okos és tényleg jól lavírozik, csak azt felejti el, hogy előbb-utóbb elfogyhat a szerencséje vagy ráunhat valaki az alakoskodására. Ha március 15. valóban a zsarnokság elutasításáról és a nemzetről szól, akkor Orán Viktor maximálisan méltatlan személy arra, hogy egyáltalán meg merjen szólalni. De számára ennek biztosan nincs jelentősége.

Miközben próbálja gyengíteni az Eu-t, már nem csak a magyar nép nevében beszél (az én nevemben, mondjuk, ne tegye), hanem az Unió népeinek nevében is. Nem csak megkérdőjelezi az Unió alapvető értékeit, de úgy tesz, mintha mindenhol ugyanúgy gondolnák, ahogyan ő. Ez ugyanaz a szemfényvesztés, ami itthon folyik, csak már néhány nullával több van a végén.

Március 15-én Hollandiában választások voltak. 31 éve nem szavazott ennyi holland, mint ahányan tegnap tették. És ha erősödött is Geert Wilders menekült- és Unió-ellenes, populista Szabadságpártja (PVV), amit sokan figyeltek aggódva a Brexit után és a francia és németországi választások előtt, nagyon nem nyerte meg azt a referendumot, amire egy hónappal ezelőtt még a leginkább esélyes formációnak tűnt. A hollandok másképp döntöttek.

Orbánnak igaza van abban, hogy változnak az idők, de abban egyáltalán nincs, hogy erre a helyes válasz a jogállamiság lezúzása, a közvagyon privát célokra történő rekvirálása, az emberek önrendelkezésének korlátozása, akár az oktatás lebutításával, akár a jogi környezet elkorcsosításával. Nagyon úgy fest, Hollandia épp most mondott nemet az Orbánék szerint oly kívánatos irányra. És bármilyen furcsa a magyarok döntő többsége is inkább az EU-ban szeretné elképzelni Magyarország jövőjét, mint Magyarisztánban. Persze megfelelő jogszabályok mellett ez a háborús retorika ahhoz pont elég lesz, hogy simán behúzzák 2018-at azzal a fanatizált és ideológiailag kisemmizett társadalmi csoporttal, akikre szükség van ahhoz, hogy a lelketlen végrehajtók jól élhessenek.

Két kérdés marad csupán. Vajon mi kell ahhoz, hogy ezek a sokszorosan átvert emberek felébredjenek? És ami talán félelmetesebb lehet a kormányra nézve, a sok külföldi partner közül vajon kiunja meg majd először Orbánék játékait? Mert egy dologban teljesen biztos lehet az ember, a legnagyobb szabadságharcos korántsem olyan szabad és független, mint amilyen lenni szeretne.

Szerző: Csepregi János / reflektor.blog.hu