Harrach Péter szerint csak le akarják járatni Semjén Zsoltot, akinek igenis telik a vadászatokra
A kereszténydemokraták frakcióvezetője úgy látja, a miniszterelnök-helyettes hobbija kijön a parlamenti fizetéséből. Harrach mindezért „a lejárató kampány” részének tartja a Semjén Zsolt külföldi vadászútjaival foglalkozó cikkeket. - írja a 168ora.hu.
Sok olyan magyar vadászt ismerek, aki részt vesz külföldi, szervezett vadászatokon. Nem hiszem, hogy egy miniszterelnök-helyettes fizetése olyan kevés lenne, hogy ne lenne rá képes, hiszen sok magyar vadász is így hódol a szenvedélyének.
Mindenkinek más a szenvedélye, van, aki vadászik, van, aki horgászik, van, aki túrázik. Ő ezt választotta, ezt csinálja, ez magánéleti kérdés
– mondta Harrach Péter a HírTV-nek.
Megírtuk: a Magyar Nemzet pénteken számolt be arról, hogy Orbán Viktor helyettese 2012 óta rendszeresen jár Svédországba vadászni, amely becslések szerint alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő összegbe került.
A lap szerint az is előfordult, hogy egy egész hotelt kibéreltek Semjénék számára, hogy ne találkozzanak magyarokkal. A méregdrága utakra Semjén Zsoltot a Földművelésügyi Minisztérium egyik korábbi főosztályvezetője is elkísérte.
Bayer Zsolt a Magyar Időkben lelumpenprolizza barátja bírálóit, mondván, nincs itt semmi néznivaló, ellenben Hadházy. Vadászni pedig a legősibb, legszebb emberi tevékenység - számol be a 24.hu.
Vadászat nélkül nincs vadgazdálkodás, nincs vadvédelem, nincs karbantartott vadállomány – s persze vaddisznópörkölt sincsen, amit a vadászatot oly fennkölt módon elítélő lumpenprolik szoktak két pofára zabálni.