h i r d e t é s

Pofán vágták a Fideszt!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pofán vágták a Fideszt!

2016. július 26. - 18:44
0 komment

Kiütéses győzelem mind a fideszes, mind a Jobbik támogatását élvező független jelölt ellen az időközi polgármester-választáson.

A vasárnapi időközi önkormányzati és polgármester-választást azért kellett kiírni a Békés megyei Biharugrán, mert a képviselő-testület májusban föloszlatta magát. A Fidesz-KDNP jelöltje, az eddigi polgármester csak második lett a négy jelölt közül, míg a Jobbik támogatását élvező független jelölt utolsó.

A képviselő-testületbe négy tagot választottak, a jelöltek egyikét a Fidesz és a KDNP közösen indította, míg tizennyolcan függetlenként mérettették meg magukat.

A polgármester-választás érdekessége, hogy a 2014-es soros időközi választáson indult mindhárom akkori polgármesterjelölt – a Fidesz és a KDNP jelöltje, Vígh Ilona, az akkor nála egy szavazattal kevesebbet, 296 szavazatot kapott, független Makra Tibor és a jobbikos Nagy László – most is versenybe szállt. A 2014-es versenyzőkön kívül most még egy jelölt indult most, a független Tóth Jenő.

De ez még nem minden.

Az akkor még a Jobbikot erősítő Nagy László most de iure függetlenként indult, azonban a Budapest Beacon helyi informátora szerint a Jobbik támogatja őt, és plakátjain látható is a párt emblémája. A Jobbik Békés megyei szervezetének Facebook-oldalán látható egy kép, ami szintén azt támasztja alá, hogy Nagy a Jobbik támogatottja, de a Jobbikra való tekintettel a képet nem linkeljük be.

Bai Zsolt, Biharugra jegyzője – egyben a helyi választási iroda elnöke – a következő választási eredményt közölte a Budapest Beaconnel vasárnap este:

Választópolgárok száma: 840

Szavazatok száma: 664, 79,05 százalék

Érvénytelen szavazat: 7, 1,05 százalék

Érvényes szavazat: 657, 98,95 százalék, ebből:

– Makra Tibor (független): 340 szavazat, 51,75 százalék

– Vígh Ilona (Fidesz-KDNP): 272 szavazat, 41,4 százalék

– Tóth Jenő (független): 23 szavazat, 3,5 százalék

– Nagy László (független): 22 szavazat, 3,35 százalék.

A vasárnapi időközi önkormányzati és polgármester-választást azért kellett kiírni a Békés megyei Biharugrán, mert a képviselő-testület májusban föloszlatta magát.

A képviselőtestület-választás eredménye késő estére várható.

 

hu.budapestbeacon.com