h i r d e t é s

Újra virágba borulnak a balkonok Kecskeméten

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Újra virágba borulnak a balkonok Kecskeméten

2017. június 08. - 09:04

 

Negyedik alakalommal szervezte meg a Kecskeméti Városszépítő Egyesület a Hírös Kertészek Egyesületével karöltve a Virágos Balkonok programot. Király József elnök elmondta, első sorban a belváros régi építészeti környezetébe „nem éppen szervesen illeszkedő” évtizedes kockaházakat szeretnék színesíteni egy kicsit az akcióval.

Évente mintegy 1500-1800 tő virágot, főként petúniát és futómuskátlit osztanak szét az érdeklődő lakók között. A cél, hogy a hetvenes-nyolcvanas években épült – a köznyelv által tévesen „szocreálnak” nevezett –, ma nem túl népszerű formavilágú modern épületeket feldobják egy kicsit a belvárosban. Lakónként hat tő virágot és kellő mennyiségű virágföldet adományoznak a lakóknak a „Lordok”-ban, az OTP-házban, a Petőfi Sándor utcai szalagházban és a Horváth Döme körúti társasházban.

A sajtótájékoztatóval egybekötött virágosztásra Gyenes István, a Gyenes kertészet vezetője hozta a virágokat, amelynek finanszírozásába a szervező egyesületek mellett a kecskeméti önkormányzat is beszállt a városi támogatási programon keresztül.

Király József egyesületük aktualitásairól is beszámolt: felhívta a figyelmet Bugac és Kecskemét régről származó természetes szabadidős kapcsolatára, ennek jegyében június 23-án kirándulást szerveznek az ott feltárt Árpád-kori monostor romjaihoz.

A másik kiemelt kezdeményezése a Kecskeméti Városszépítő Egyesületnek a Kecskemét Barackpálinkája verseny meghirdetése: a Kecskemét Város Borához hasonlóan szeretnének egy barackpálinka-versenyt is meghonosítani városunkban. Az első zsűrizést jövő februárra tervezik az ötletgazdák.

 


 
h i r d e t é s
h i r d e t é s
;