h i r d e t é s

166 évvel ezelőtt végezték ki a szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét Aradon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

166 évvel ezelőtt végezték ki a szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét Aradon

2015. október 06. - 13:55
0 komment

Talán kevesebben tudjuk, hogy valójában tizenhatan voltak, ahogyan az sem feltétlenül nyilvánvaló, hogy egy jó részük magyarul sem tudott, hiszen pályafutásuk elején osztrák császári tisztek voltak. Mégis átálltak a forradalmárok oldalára.

Felelős honvédtisztjeink mellett Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt is kivégezték ugyanekkor golyó által Pesten.

Batthyány megsebesítette magát a börtönben, így a szabályoknak megfelelően nem akaszthatták fel. Így érte el Batthyány, hogy a csúfos, megalázó akasztás helyett puskagolyók oltsák ki az életét, amit nem túlzás eképpen fogalmazni: valóban hazájának ajánlott fel.

A magyar honvédsereg Világosnál nem a császárnak, hanem az orosz hadseregnek tette le a fegyvert, s ezt minden lehetséges módon kifejezetten hangsúlyozta Görgei Artúr tábornok is.

Bár a fegyverletételben hivatalosan foglaltak szerint a kapituláló magyar sereg vezetősége és közkatonái is azt az ígéretet kapták, hogy nem esik bántódásuk, Haynau - ahogyan ez sajnos várható volt - megszegte a szavát.

Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök utasította az osztrák ítélő bizottságot arra, amit Ferenc József is jóvá hagyott: a magyar forradalmat vezető főtiszteket 1849. október 6-án ki kell végezni Aradon, ahogyan Batthyány Lajos miniszterelnököt is, a harcokban résztevőket pedig börtönnel kell súlytani.

A büntetések kiszabásának legnagyobb ellentmondása az volt, hogy a határozat szerint a főbűnösöket (tábornoki rangban lévőket) a törvények alapján kell büntetni, míg a harcokban résztevők elleni szankciók meghatározása Haynau feladata lesz (akinek magyargyűlölete Európa-szerte ismeretes volt már 1848 előtt is). 

Az egyetlen tábornok, akit a sors megmentett a megalázó kivégzéstől Török Ignác volt. Ő a kivégzés előtt szívrohamot kapott és meghalt.

Vécsey Károlynak azonban végig kellett néznie társai kivégzését, őt akasztották fel legvégül.

Érdekes történelmi tény, hogy a magyar társadalom 1867 után különös módon tisztelni, majd kifejezetten szeretni kezdte azt a Ferenc Józsefet, aki 18 éves korában, a hatalom átvételekor döntött a forradalom véres megtorlásáról.

 

(Címlap: A tizenhárom aradi vértanú Barabás Miklós litográfiáján. Felső sor balról jobpa: Knezic Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos. Középső sor balról jobpa: Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly. Alsó sor balról jobpa: Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos // Fotó: Wikimedia)