Öröm volt nézni a kis ablakon keresztül, ahogy dagaszt keltet és süt. Az öröm nem tartott soká, mert a harmadik után beadta a kulcsot. Mi legyen, mi legyen tanakodtunk. Nézegetem és látom, hallom, hogy nagy baj nem lehet csak az erő továbbítása a motortól a dagasztókanálig megszakadt. Műszakilag annyit tesz, hogy elszakadt az ékszíj.

Ekkora probléma nem tántorított soha el a megoldás irányába teendő lépésektől. Alulról szétcsavaroznám, de a kis huncut gyártók két csavart olyan fejjel készítettek a javítás megnehezítésére, hogy csak olyan speciális csavarhúzóval lehet kicsavarni, aminek olyan a vége, mint a kígyó nyelve, azaz villás. Ez sem okozhat problémát, egy kevésbé szeretett (?) csavarhúzó élét flexel bevágom és működik. Az a fekete műanyag viszont megmakacsolja magát és nem enged. Biztos van valami trükk, egye fene elviszem a háztartási gépjavító szervizbe, remélve nem kérnek egy ékszíj cseréért eszement összeget.

- Kezét csókolom! Hoztam egy kenyérsütőt ékszíj cserére.
A munkafelvevő hölgy unottan mondja, hogy:
- Nem tudom meg lehet-e javítani és nem éri-e meg újat venni. Lássuk csak a típusát?
A számítógépbe beüti és hangjában kételkedéssel mondja:
- Itt kiad egy ékszíjat, de hogy jó-e?
- Persze hogy jó, ha a gép is azt mondja. Mondom bizakodva.
- Hát az ékszíj ötezer Ft a munkadíj is pár ezer, úgyhogy jó tízezerre számítson, a felülvizsgálat 3.100 Ft, amit most kell fizetni.
- Én egy, másfél év alatt már felülvizsgálat címén itt hagytam háromszor ennyit, úgy, hogy nem volt javítás. Próbálkozok lebeszélni a nyilvánvaló, általam megállapított hibán nincs mit felülvizsgálni.
- Ezt önnek kell eldönteni! Mondja, a hangjában némi irónia, és türelmetlenség keverékével. Egy ilyen vén döntésképtelen ember minek jön ide.
- Köszönöm, döntöttem, nem hagyom itt.

Azzal a méreggel, amit egy környezettudatos, egy "spórolós", az értékeinek megbecsülésén felnőtt viszonylag ügyes ember érez.

Az étkezőasztalon kínlódok ennek a műanyag alaplapnak a leszedésével. Már az összes kést is bevetem, de nem enged az a nyomorult. Akkor sem fogsz ki rajtam. Elkezdem felülről visszabontani. A csavarokhoz nem lehet hozzáféfni. Valahogy mégis kiszedek hatot, de még maradt három, maradt három, hallok a fülemben egy régen hallott magyar nóta refrént. Csavarlazító, de az sem űzi el nemzeti örökségű népdalrefrént. Egyet szétfúrok, kettőt flexszel levágok. Kijön a belső fém lemezkeret. Innen már látom, hogy nagy francok voltak a gyártók, mert olyan műanyag kallantyúkat raktak bele, nyolcat, amit csak innen lehet kiakasztani. Harmadik próbálkozásra aztán mindet sikerül egyszerre, és szinte magától szétesik a burkolat. Innen már látszik, hogy tényleg az a baj, sőt a motor tengelyen lévő fogaskerék is sérült a hibás ékszíj miatt.

A számítógéphez bizonyára én is éretek annyit, mint az üzletben lévő hölgy és megkeresem az alkatrészeket. Teljes a megrőkönyödésem, legalább száz-százötven gyártó van a világon. Ezen túljutva kosárba teszem a két alkatrészt és megveszem. A két alkatrész, lakásra szállítással együtt 5.800 Ft.

Miért írom le ezt?

Azért, mert egy vicc az, hogy egy összerakott villanymotorral elektronikus vezérléssel, fűtőszállal ellátott 10 kilógrammos súlyú kiváló állapotú gépet azért javasolják eldobni, mert két db. háromdekás kopó műanyag alkatrész valószínűleg az oxidáció következtében megadta magát. Az, hogy ezt az alkatrészt ötszörös áron kapom, az hagyján, de kapható, javítható. Miért kéne mindent kidobni. Fáj a lelkem, hogy egy nyomtató szkennel 20 forintos gumihengerecske miatt nem használható, vagy egy videó kamera egy kis műanyag fogaskerék miatt.

Tehát várom az alkatrészt és drukkolok. Azért se hagyom magam.