A német kancelláriaminiszter múlt vasárnap nyilatkozta a ZDF tévécsatornának: Berlin azután volt kénytelen beengedni az Ausztrián keresztül érkező menekültek ezreit, hogy „a magyar kormány elveszítette az ellenőrzést a helyzet felett”.

Ez a megfogalmazás pontos, ugyanakkor diplomatikusan visszafogott - írja a 168óra.

Mert a magyar kormányt valójában megbénította a maga teremtette káosz. Amikor szeptember 4-én, pénteken délelőtt a Keleti pályaudvaron felgyűlt, elcsigázott tömeg egy csaknem ezerfős csoportja megelégelte a kínzó kilátástalanságot, és gyalogmenetben elindult a nyugati határ felé, egyszeriben világossá vált, hogy Orbánék „egyedülálló” menekültpolitikája csődöt mondott. Azok az emberek, akiket hosszú heteken át nemcsak gyógyszerrel, élelemmel és – ha kellett – ruhával, hanem bármiféle információval is egyedül áldozatos civil aktivisták próbáltak ellátni, aligha értették, miért válik számukra átláthatatlanná, mikor mit engedélyeznek nekik a magyar hatóságok. Miért vehetnek még az egyik nap jegyet ugyanazokra a nemzetközi járatokra, amelyekre másnap már nem? Egyszer csak miért nem indul vonat Bécsbe? És hogy lehet, hogy amelyikre aztán váratlanul mégis felszállhatnak, az minden értesítés nélkül a bicskei táborba viszi őket?

A Keletiben felgyűlt, becsapott háborús menekültek – akiket a magyar miniszterelnök még legutóbb is makacsul „gazdasági bevándorlóknak” titulált – nem tudják, hogy Budapesten Orbán Viktor belpolitikai játszmájában, lényegében egy előrehozott választási kampány eszközeként használják őket. Nekik fogalmuk sincs arról, hogy az a kormány, amelytől Európa elvárja a legalább elemi humanitárius segítséget, szándékosan tart fenn olyan áldatlan állapotokat, amelyekre hivatkozva folyamatosan hergelheti a magyar közvéleményt: lám, ezektől a kezelhetetlen, veszélyes hordáktól kell megvédenünk a nemzetet. A hetek óta minden akadályon – nemrég a macedón–görög határzáron is – átvergődők már csak azért sem fogják fel, miféle kormányzati propaganda áldozatai, mert eszük ágában sincs itt maradni, és „elvenni a munkánkat”; Magyarország csupán az ígéret földjére vezető út egyik kényszerű megállója a számukra. És amikor kénytelenek voltak megtapasztalni, hogy kiszolgáltatottjai lettek a napról napra változó, kiszámíthatatlan intézkedéseknek, azt tették, amit korábban is – úgy vették kezükbe a sorsukat, ahogyan tudták: újra nekiindultak az útnak, asszonyokkal, gyerekekkel, betegekkel.

Fotó: Bazánth Ivola

Nem kétséges, hogy számítottak a nemzetközi média kitüntetett figyelmére. Hiszen eddig csak a kamerák védték meg őket a legdurvább bánásmódtól; idáig is azért voltak képesek eljutni, mert a megpróbáltatásokkal teli úton a tudósítók nem engedték elzárni őket a nyilvánosság elől. Hogy a világsajtó lankadatlanul nyomon követi a migrációs válság minden drámai eseményét, az mindennél erősebb garanciája a menekülők mégoly relatív biztonságának. Bármennyire borzalmasak is a tengeren, a lezárt kamionokban és hűtőkocsikban megfulladt szerencsétlenek fotói, nélkülük a világ nem döbbenne rá a folytatólagos tragédiára. A Keleti peronjain és más közterein összezsúfolódó, tanácstalan és elkeseredett tömegről is olyan élő riportokat adtak a legnézettebb tévécsatornák, amelyek egyértelműen megmutatták, mi történik Budapesten; mi több, azt is, hogy a magyar kormány minden egészségügyi és higiénés ellátás, élelem és tájékoztatás nélkül hagyja a migránsokat, és ha néhány tucat önkéntes nem tenne meg értük erején felül is mindent, már bekövetkezett volna a katasztrófa.

Ez háborította fel a világot. Nem azzal volt és van baja senkinek, hogy a magyar kormány – úgymond – be akarta tartani a schengeni egyezményből rá háruló kötelezettségeket; Ausztria és Németország pedig természetesen ragaszkodott volna a dublini rendszer betartásához is. De azt nem feltételezték, hogy Orbánék a kellő színvonalú átmeneti befogadó intézményhálózat kiépítése helyett manipulált „nemzeti konzultációra”, egy hazug plakátkampányra meg a teljesen értelmetlen drótkerítésre költik azt a temérdek pénzt, amiből addig is civilizált, emberhez méltó módon tarthatták volna a migránsokat, amíg a menekültstátus iránti kérelmüket elbírálják. És nem hitték, hogy a nemzetközi jognak megfelelő eljárásban a magyar kormány minden hivatalos szájjártatás ellenére a legkevésbé sem érdekelt, hiszen még regisztrációs kötelezettségének sem volt képes – és persze nem is akart – megfelelni. Még akkor sem, amikor láthatta, hogy az osztrákok és a németek csak elvétve küldtek vissza olyanokat, akiknek nem adták meg a menekültstátust. A magyar hatóságok hosszú hónapokon át elnézték a tranzitálók akadálytalan átvonulását, miközben a rezsim szónokai azzal riogattak, hogy ez a ki tudja, miféle népség bevándorlóként árasztja majd el az országot – sőt: Orbán szerint ez már be is következett volna, „ha a baloldalon múlna”.

Fotó: Bazánth Ivola

A schengeni felelősséget – illetve azt, hogy a migránsok számára Magyarország nem célállomás – Orbán csak akkor kezdte hangoztatni, amikor a budapesti állapotok már robbanásveszélyesek lettek. Múlt hét csütörtökön, közvetlenül a Keletiben zajló események forrpontja előtt keményen kijelentette: a migráció „nem európai, hanem német probléma”. Egyhamar kiderült, hogy ez nem egészen így van. A magyar miniszterelnök már másnap délután – minthogy holtfáradtan is eltökélt emberek hosszú sora menetelt az M1-es autópályán – kénytelen volt sietve felhívni Faymann és Merkel kancellárokat, oldanák meg ők a „váratlan” krízishelyzetet. Lázár kancelláriaminiszter pedig azonmód összehívta az eladdig tétlen operatív törzsöt, buszkonvojt szerveztek, és rendőri erőket vezényeltek a sztrádán vonulók védelmére. Sürgős lett a dolog, mert a CNN-től a Deutsche Welléig minden jelentős tévécsatorna kamerái itt voltak; a botrány elkerülhetetlennek tűnt ugyan, de a kormányzat emberei azon igyekeztek, hogy legalább minél gyorsabban túlessenek rajta.

Persze a tőlük megszokott arroganciáról még ekkor sem mondtak le: amint az első buszok átgördültek Hegyeshalomnál, beindult a külföldi bűnbakok keresése. Az európai, kivált a német politikusok felelőtlenül csábító kijelentései meg a menekültügyet kezelni képtelen brüsszeliek tehetnek az áldatlan magyarországi fejleményekről – ezt a határnyitás után nyomban vádaskodni kezdő Orbántól Lázáron át Szijjártóig mindannyian aggálytalanul előadták, noha tisztában kellett lenniük azzal, hogy a hazugság visszaüt rájuk. Mert a világ véleményformáló sajtója – következésképp az általa informált közvélemény – eddig is hiteltelennek tartotta a rezsim politikai megnyilatkozásait, de most már eljutott lesújtó morális megítéléséig is. Ebben pedig osztozik a Nyugat különböző pártállású, ezúttal mégis egységes politikai főáramával: az Orbán-kormányt most írták le igazán.

És ennek mélyreható, az országra nézve igencsak káros következményei lesznek – tévedés azt hinni, hogy a visegrádi országok múlandó, látszólagos érdekközössége ellensúlyozhatja Magyarország mind érzékelhetőbb elszigeteltségét. Már csak az dermesztőbb, milyen elszántan hallgatnak a kormány gazdasági és „szellemi” holdudvarának kliensei, a köztisztviselői kar tagjai és a politikai véleménynyilvánítás jogát máskor maguknak vindikáló egyházak. Hogy egy nemzet notabilitásai, a jogállam felkentjei, kvázi konzervatívjai szótlanul asszisztálnak az ország elsüllyedéséhez.

168ora.hu / Mészáros Tamás (Címlap: Fotó: Bazánth Ivola)