A TEK óriásit tévedett: ez még nem Putyin látogatása
A Terrorelhárítási Központ szombaton önfényező közleményben tudatta, hogy felkészült Angela Merkel kancellár látogatására.
Ennek ellenére a TEK-nek mégis csak vasárnap tűnt fel, amiről a budapestiek jó része már régóta tudott: a kancellár asszony látogatásának egyik helyszínére hetekkel ezelőtt tüntetést jelentettek be. E felismerést követően adták ki azt az intézkedést, ami alapján ma reggel a rendőrség betiltotta a tüntetést.
A rendőrséggel leegyeztetett rendezvény meglepetésszerű betiltásának két lehetséges magyarázata van. Az egyik szerint a TEK hatalmas szakmai hibát követett el. Korábban ugyanis maguk is részt vettek a tervezett tüntetés helyszínbejárásán, és akkor nem emeltek kifogást. Eszerint csak vasárnap döbbentek rá, hogy ez a jóváhagyott helyszín egybeesik a német kancellár látogatásának egyik állomásával. Belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha szombatig nem 100%-ig készültek volna fel Merkel asszony fogadására.
A másik lehetőség, hogy a TEK csak Orbán Viktornak akart kedveskedni, vagy egyenesen az ő személyes utasítását hajtotta végre a kellemetlennek ígérkező tüntetés ellehetetlenítésével, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával. Ez esetben azonban a TEK vezetői nemcsak a magyar közvéleménynek, hanem a német kancellárnak is magyarázattal tartoznak. Ma ugyanis nem Putyin elnök, hanem Európa egyik példamutató demokráciájának vezetője látogat Budapestre.
Harangozó Tamás,
frakcióvezető-helyettes,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke
{flike}