h i r d e t é s

Akár négyszer kevesebb plakáthellyel számolhat az ellenzék a választási kampányban, mint a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Akár négyszer kevesebb plakáthellyel számolhat az ellenzék a választási kampányban, mint a Fidesz

2022. január 04. - 13:22

A Fidesznek akár háromszor-négyszer több választási plakátja is lehet majd a kampányban, mint az ellenzéknek – az rtl.hu információi szerint.

Forrás: Momentum

A Márki-Zay Péter vezette szövetség nagyjából 2-3 ezer felülettel számolhat, miközben a kormánypártok a korábbi tapasztalatok alapján akár 5-8 ezer helyen is hirdethetik majd az üzeneteiket. Az ellenzék hátránya azonban nem csak ebben mutatkozik majd meg: amellett, hogy jóval kisebb lesz a büdzsé, néhol még a szórólapokat is nehéz lesz eljuttatni a postaládákba. 

Az ellenzéki pártszövetség és a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) úgy készül, hogy a legkorábbi lehetséges időpontban, azaz április 3-án tartják majd a 2022-es országgyűlési választást. A taktikán dolgozó hétfős kampánytanács hetente többször is ülésezik, a választást megelőző hetek stratégiája pedig lassan már körvonalazódik. A testület döntéseit ugyan a pártelnökök még megvétózhatják, ám a gyakorlatban az várható, hogy az itt született szakmai döntések véglegesek lesznek.

A plakáthelyek lefoglalásáról például már megkezdődtek a tárgyalások, forrásaink szerint nagyjából 2-3 ezer hely megszerzésére lesz reális esély. Ez már elegendő az országos szintű megjelenéshez, az viszont biztosan nem várható, hogy az utcák ellenzéki üzenetekkel lesznek tele. Összehasonlításképpen: a Jobbik a 2017-es plakátkampánya idején 2000-4000 plakáton hirdetett, míg a Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt által kezdeményezett migránsszámlálós plakátok 400-500 helyen voltak kint.

HVG eközben arról ír, hogy a Simicska Lajostól 2019-ben Mészáros Lőrinc érdekeltségébe vándorló plakátcég, a Publimont Kft. gyakorlatilag letarolta az országot. A Publimont mintegy 11 ezer plakáthellyel rendelkezik az országban. A plakátcég évekre átveszi a vidéki buszmegállókat a hirdetési felülettel együtt, cserébe felújítják a várókat. Ez megtörtént néhány budapesti kerülettel, és 2020 óta egyre több vidéki várossal szerződnek le, például Budaörssel, Alsóörssel, Békéscsabával és Gyulával, de a lap információi szerint Szarvassal, Orosházával is. Ugyanakkor Nagykanizsán nem hosszabbították meg a decemberben 10 év után lejáró szerződést. (rtl.hu) / 444.hu