h i r d e t é s

Angela Merkel a remegései ellenére azt mondja, jól érzi magát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Angela Merkel a remegései ellenére azt mondja, jól érzi magát

2019. június 29. - 18:50

Angela Merkel német kancellár közölte, semmi jelentenivalója nincs egészségügyi állapotával kapcsolatban.

Forrás: bild.de

A kancellár azután nyilatkozott, hogy az utóbbi napokban két nyilvános eseményen is erősen remegni kezdett: először június 18-án, amikor fogadta az új ukrán államfőt, Volodimir Zelenszkijt, majd másodszor, amikor beiktatták hivatalába az új igazságügyi minisztert. A remegés azonnal abbamaradt, amint Merkel elkezdett sétálni.

A német kancellárt az oszakai G20-as csúcson kérdezték meg állapotáról, s Merkel ezt válaszolta: „Megértem a kérdését, de nincs semmi jelentenivaló az egészségemmel kapcsolatban. Jól érzem magam” – mondta, majd hozzátette: amilyen gyorsan jöttek a remegések, olyan gyorsan el is fognak múlni. (168ora.hu)