Végül összejött Lázár és Márki-Zay találkozója
Fogadóórára ment a hódmezővásárhelyi polgármester, több mint egy órát beszélgettek. - írja a nepszava.hu.
Fogadóórára ment a hódmezővásárhelyi polgármester, több mint egy órát beszélgettek. - írja a nepszava.hu.
Három évvel ezelőtt 71 menekült fulladt meg egy hűtőkamionban. Most elítélték a felelősöket. - írja az nlcafe.hu.
..”eltűnök mint erdőben a vadnyom..”és a rettegett gondolatokat a költőtől /József Attila/ szánják sorsnak vagy vizionálják az egykor szebb napokat látott és történelemformáló erőként szereplő, sőt egykor oly népszerű szocialisták számára a felhőkben tolakvó elemzők
Palkovics László veszi át a kassza kulcsát. - írja a 24.hu.
Eddig 2081 kitöltött kérdőív.
Orbán Viktor nemrég bejelentette, hogy szerződést akar kötni a magyar nőkkel, hogy emelkedjen a születések száma.
A vörös mókus, a vadmacska, a szürke hosszúfülű-denevér is szerepel a 12 faj között, melyek a vadon élő emlősök első brit "vörös listájára" kerültek.
GFG is megmondta: ők a fegyver. Most éppen a színes bőrűek tarkójához szorítják. - írja a b1.blog.hu.
Gulyás: az Európai Bizottság hivatalos javaslata továbbra is tartalmazza a felső határ nélküli kötelező mechanizmust
Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Tanács június 28-29-i ülésének kiemelt témája lesz a migráció, és e téren fontos dolog történt az előző héten, amikor a belügyminiszterek tanácsában tárgyalták a bolgár elnökség javaslatát. Pillanatnyilag úgy áll a küzdelem, hogy 16 tagállam nem támogatja ezt a tervezetet és 5 tagállam jelezte feltétel nélküli támogatását - jelezte a miniszter.
Markus Villig, napjaink egyik leggyorsabban növekvő utazásmegosztó vállalatának, a Taxify-nak a tulajdonosa június 21-én Magyarországra látogat.
Sport és hazafias érzelmek - elemében volt a miniszterelnök. - írja a nepszava.hu.
Nem itt, hanem Rómában. - írja a 168ora.hu.
A kormányt ideológiák helyett vagyongyűjtés jellemzi, a korrupció jelen van - mondta Bogárdi Szabó István református püspök szerdán egy fővárosi rendezvényen. Eljött Balog Zoltán korábbi humánminiszter is – aki bár a téma a keresztény értelmiség felelőssége volt – főleg a liberálisokat szidta.
A bírósági ügy évek óta zajlik, és ez nem a színész mesterséges tavairól szól, hanem kemény korrupcióról. - írja a zoom.hu.