h i r d e t é s

Átadták a kilátót a kecskeméti arborétumban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Átadták a kilátót a kecskeméti arborétumban

2020. május 21. - 14:19

1991-ben létesítettek kilátót a minden évszakban pompás látványt nyújtó Kecskeméti Arborétumban, ám a tölgyfa szerkezetet az idő vasfoga igencsak megrágcsálta, valamint a környező fák is túlnőttek az építményen, így 2011-ben inkább a lebontás miatt döntöttek. Természetesen már akkor szerettek volna újat a helyére, és ez mostanra meg is valósult.

Mától végre újra megcsodálhatjuk a várost a magasból, egészen pontosan 19 méteres magasságból. Az új kilátó legteteje 25 méter magasan van. A korábbinál jóval tartósabb, hiszen acélszerkezet alkotja a vázat, amely klassz, modern fa borítást kapott.

 

 

Az új kilátót ugyanott kell keresni az Arborétumban, mint a régit: a Nyíri út felőli, székelykapus bejárattól indulva egyből balra, majd egyszer csak jobb oldalon magasodik fölénk az építmény.

Ahhoz, hogy megcsodálhassuk az Arborétum sűrű növényzetét vagy rálássunk a Benkó Zoltán Szabadidőközpontra, 112 lépcsőt kell legyőznünk.

Bátran ajánljuk tériszonyosoknak is, ugyanis a lépcsősor kellően széles, és nem látunk magunk alatt tátongó mélységet sem.

 

 

Apropó, a kilátó az alábbi kecskeméti szakemberek munkáját dicséri:

  • Tervező: FABRIQ Tervezőiroda (Kecskemét)
  • Kivitelező: BÁCS BAU GENERÁL Kft. (Kecskemét)
  • Műszaki ellenőrök: ÉPORG M&Z Bt. (Kecskemét), Markó István és Györke Gábor

Kecskemét új büszkeségét Koczka Zoltán, a Kefag Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese és Madácsi Sándor, az Észak-Kiskunsági Erdészet erdészeti igazgatója és Makra Zsuzsanna PR referens adták át csütörtökön.

Nyitvatartási idő:

A Kecskeméti Arborétum minden nap 8-tól 20 óráig látogatható.

http://trendalelke.hu/