h i r d e t é s

Az LMP társelnöke óriási lehetőséget lát a Jobbikkal való együttműködésben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az LMP társelnöke óriási lehetőséget lát a Jobbikkal való együttműködésben

2018. augusztus 23. - 13:50

Ráhajtana a migráció témájára a következő kampányban.

Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem lesz jobboldali fordulat, de a Jobbikkal szorosabbra fűzné a viszonyt Orbán Viktor legyőzése érdekében Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke.

Óriási lehetőséget látok az LMP-Jobbik-együttműködésben

 - fogalmazott az ellenzéki politikus az Indexen csütörtökön közzétett interjúban.

Ugyanakkor a jobboldali fordulatra vonatkozó újságírói kérdés kapcsán úgy fogalmazott:

Nem találhat olyan nyilatkozatot tőlem, hogy én jobboldali lennék. Konzervatív és nemzeti elkötelezettségű vagyok, de nem jobboldali. Az LMP ökopolitikai párt, és az is marad.

A két jövő évi választás közül az LMP társelnöke szerint az önkormányzati választás sokkal nagyobb jelentőségű, mint az európai parlamenti, ugyanis az önkormányzatokban lehet ellensúlyt képezni a jelenlegi kétharmados rezsimmel szemben.

Az EP-választás kapcsán a zöldpárti politikus azt emelte ki: "mindent meg fogok tenni, hogy a migráció kérdéséről és a migrációs válság megoldásáról beszéljünk. Rá akarunk mutatni arra, hogy a kormány csak a saját hatalmát akarja megszilárdítani a migrációról szóló kommunikációval. De a migrációs nyomás hosszú távú megszüntetéséről nem beszélnek."

Keresztes László Lóránt szerint az EP-választási kampányban például arról kéne beszélni: ökopolitikai eszközökkel hogyan lehet csökkenteni a migrációs nyomást.

Az LMP elnöke szerint tisztán láthatóvá kell tenni az igazi politikai törésvonalakat a magyar politikai életben, amelyek nem az ideológiák mentén húzódnak. A Fidesz például jobboldali konzervatív pártnak akarja mutatni magát, miközben bolsevik elven működő szocialista párt - jelentette ki. A régi, baloldalinak tartott pártok, mint az MSZP és a DK, gazdasági liberális elveket képviselnek. De ők is belesimulnak a Fidesz által létrehozott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe (NER), a Fidesz mindent meg is tesz, hogy megmaradjanak.

A másik oldalon állnak szerinte "a XXI. századi pártok" - Jobbik, az LMP és a Momentum -, amelyek meg akarják haladni a NER-t. Ezeknek a pártoknak kell együttműködniük, és erre az önkormányzati választás óriási lehetőséget ad, mert a városvezetési kérdéseknél az ideológiai viták megkerülhetők.

Elképzelhető, hogy a jövő őszi önkormányzati választásokon tömegével lesznek Jobbik-LMP-s polgármesterek, képviselőjelöltek, és ebbe az együttműködésbe a Momentum is bevonható

- fejtegette az LMP társelnöke.

A legutóbbi választási kampányról szólva a társelnök elmondta: az ellenzék óriási vereségének fő oka, hogy nem tudott igazi alternatívát és erőt mutatni. Túl sokan szavaztak a Fideszre azért, mert nem láttak más lehetőséget. Továbbá a migráció kérdésében markánsabb, egyértelműbb álláspontra lett volna szükség, mert ez fontos szempont volt a választói döntésekben - vélekedett az ellenzéki pártvezető.

Az LMP társelnöke beszélt arról is, hogy alapszabály-módosításokat javasol.

Keresztes László Lóránt Szél Bernadett társelnöki és a frakcióvezetői posztról történő lemondása kapcsán elmondta: elfogadja a döntést, az utódlásról később döntenek, de vállalja a frakcióvezetői posztot, ha megválasztják.

(MTI)