85 éves korában elhunyt minden idők talán legnagyobb hatású szaxofonosa, a free jazz megteremtője, Ornette Coleman.

Most már a bluesrajongók és -zenészek mellett a jazzvilág is gyászol, hiszen meghalt Coleman. Azonban életműve Kingéhez hasonlóan abszolút lezártnak tekinthető, ő sem egy-két kiforratlan lemezzel hagyott itt bennünket, hosszú életét végigzenélte, s most úgy döntött, hogy tovább áll.

Abban az időben, amikor Coleman teljesen önszántából, fogalma sem lévén a zeneelméletről, megvásárolta élete első altszaxofonját, a jazz még inkább tartozott a sötét, elfedett, akkor még nem így nevezett, de annál őszintébben underground világhoz, s közel sem tekintette a zenehallgató társadalom a muzsika csúcsának.
Colemant mindez egyáltalán nem érdekelt, ahogyan tehát az sem, hogy miképpen működik a szabályok és zenei meghatározottságok tekintetében a szaxofon. Saját bevallása szerint először csak úgy össze-vissza fújkálta a hangszert, hiszen a texasi kis srácnak nem mondta senki, hogy léteznek skálák, hangnemek, sőt futamok és bonyolult, de logikusan felépített rendszerek is a zenében.

Az elszánt és vehemens autodidakta szaxofonos aztán komoly feltűnést keltett a zenészek között s miután összerántott magának egy bandát, 1958-ban rögzítette is Something Else!!! című lemezt, amit a Tomorrow is the Question! után máris követett 1959-ben a The Shape of Jazz to Come. Harmadik lemezét a zenetörténészek egyöntetűen az első, s máig legfontosabb avantgárd jazz albumnak értékelik.

Bár Coleman nem szerette, ha a free jazz terminust alkalmazzák a zenéjére, mégis mérföldkőnek számít 1960-ban megjelent munkája, a Free Jazz: A Collective Improvisation, mely lényegében nem más, mint egy hatalmas, egybefüggő improvizáció jazz kvartettre.
A legtöbben úgy vélik, hogy Ornette Coleman zenéje sokkal inkább az avantgárd jazz műfajába tartozik, mint a free jazzébe, a annak ellenére, hogy ezzel maga a zenész is egyet értett, nem lehet kétségünk afelől, hogy sajátos zenei perspektívájával, melyet többek között 1960-as lemeze is jól példáz, bizony ő maga egy személyben a free jazz atyja. Még akkor is, ha ezt ő nem feltétlenül így gondolta...

Ornette Coleman itt hagyott bennünket, hadd zenéljünk és füleljünk tovább, de tegnap egész biztos, hogy nem a Hallelujah szólt a Mennyországban Händel Messiásából.

(Fotó: Martial Trezzini)