Megvásárolja az önkormányzat a tervezett új piachoz szükséges Simor utcai ingatlanokat, a Suzuki és a Kirchoff is bővítené esztergomi telephelyét, módosult a Szent István strand házirendje, az árvízvédelmi gát tervezése során az önkormányzat szeretné elérni a Kis-Duna teljes kotrását és átemelő zsilip kialakításával állandó vízszint kialakítását – többek között erről döntött Esztergom város önkormányzatának képviselő-testülete a július 11-i testületi ülésen.
Vonatpótló buszok az Esztergom-Komárom szakaszon 2017. július 1-től 2017. július 2-ig Tata - Almásfüzitő állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az Esztergom – Almásfüzitő – Komárom vasútvonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek a sötétített alappal jelölt menetrend szerint.
Jelentősen megkönnyíti a BKK a repülővel Budapestre érkezők bejutását a városba: a közlekedési cég bejelentette, hogy hamarosan közvetlen buszjárat indul a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. - írja az index.hu.
Reprezentációs házként határozná meg a Fürdő szálló funkcióját az önkormányzat, amelyben konferenciák, rendezvények, céges- és magánrendezvények egyaránt helyt kaphatnának – többek között erről döntött az esztergomi képviselő-testület június 22-i, rendes ülésén.
A városfejlesztésre tett miniszterelnöki ígéret egyelőre írott malaszt maradt. Az előző rendszerben szándékosan visszafejlesztett Esztergomnak hiába van fideszes polgármestere, a település állapota továbbra is kétségbeejtő. Csak tavaly három ház omlott össze, az infrastruktúrára közel százmilliárdot kellene költeni, és nagyon sürgősen. - írja a Magyar Nemzet