Joe Biden amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Ház hagyományos húsvéti tojásgurító eseményének megnyitóján úgy nyilatkozott, hogy még legkevesebb három, négy, de akár öt ilyen rendezvényen is szeretne részt venni, amivel arra utalt, hogy újraindulna az elnökválasztáson.
A rendszerváltás utáni évtizedekben a magyar hadsereg a legtöbb régiós ország haderejéhez hasonlóan meglehetősen elavulttá vált, legalábbis az eszközeit tekintve. Ezt hivatott orvosolni a magyar haderőfejlesztési program, amelynek az eszközbeszerzések még a könnyebben ellenőrizhető részei.
Ózd Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-1.2.1-21 „Élhető települések” című pályázati felhívás B) Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése tevékenységi területére sikeres támogatási kérelmet nyújtott be és 349,26 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A törvény szerint közpénz esetében az illetékeseknek kötelessége a közvélemény pontos és gyors tájékoztatása, de hogy lehet ezt kikerülni? Erre talált egy kiváló fegyvert Fejér megye jegyzője Hadházy Ákos független képviselővel hadakozva.
Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.