A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) úgynevezett ágazati vizsgálatot indít, melynek eredményei alapján eldönti, hogy szükség van-e szabályozói vagy egyéb beavatkozásra a területen - közölte a hatáság szerdán az MTI-vel.
Orbán Viktor kormányfő szerdán bejelentette, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez a kormány a gyermekvédelminek mondott törvényről azért, hogy érvelése szerint ismét megállítsák Brüsszelt.
Rengeteg sebből vérzik a kormányoldal önmosdatási kísérletének minden eleme eddig. Gulyás Gergely nem cáfolta, hogy Magyarország vásárolt az izraeli kémprogramból, Kovács Zoltán reakciójában szintén a világon semmi cáfolat nem hangzik el, ráadásul a Guardian újságírója gyors reakciójában máris ízekre szedi a kormány részéről mutatott, gyenge lábakon álló kapálózást.
Vannak olyan kormányok, amelyeknek eladta a Pegasus kémprogramot az NSO, majd visszaélés miatt blokkolták annak használatát, és abbahagyták velük az együttműködést. Ezt a cég vezetője mondta el egy izraeli rádiónak, ahogy azt is, hogy: mindezt egy átláthatósági jelentésben tették közzé.
Bánáti János a korábbi hírek szerint szintén érintett lehet a Pegasus-ügyben, az ő telefonszáma is szerepel a listán, de mindenkinek megfontoltságot javasol, egyelőre ugyanis nem tudja, volt-e szándék a lehallgatására, illetve hogy az megvalósult-e.
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott első fokon kedden a Szegedi Törvényszék egy hajléktalan férfit, aki 2004-ben meggyilkolt egy idős makói asszonyt és lányát - tájékoztatta a bíróság közleményben az MTI-t.
Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának kedden.
Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban - nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást.
Az álhírek gyártói és terjesztői személyesen lesznek felelősek azokért az esetleges halálesetekért és gazdasági károkért, amelyeket a koronavírus-járvány fenyegető negyedik hulláma okozhat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külkereskedelmi miniszter kedden a közép-csehországi Melníkben öt közép-európai ország külügyminisztereinek találkozója után.
A nemzetközi, tizenhét újság részvételével zajló oknyomozó projekt állítása szerint Magyarországon 2018-ban kezdték el használni az NSO nevű izraeli cég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. - írja a 444
Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén, ezért július 20-ától Budapesten és Magyarország tíz megyéjében visszavonja a hatóság a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.