„Én Karácsony Gergelyre szavaztam, ugyanakkor elveszítettem az összes partneremet, akikkel való együttműködés nem kizárólag anyagi vonzatú volt, amit a hallgatóim mérsékelten értettek meg…. A partnereim közül nem csak a választás okán vesztettem el sokat, hanem az újakkal sem sikerült kontaktust teremtenem különböző okokból” – mondta Fiala János a Civil Rádióban saját műsorában, a Keljfel Jancsiban még október 31-én - írja a 168ora.hu.
A párt azt írta, elnökük pontatlanul fogalmazott Czeglédy Csabával kapcsolatban, ugyanakkor álláspontjuk nem változott: szerintük közpénzek elköltését vizsgáló átvilágító nem lehet pártpolitikus - sem DK-s, sem fideszes, sem momentumos.- írja az atv.hu.
Három éve indítottunk egy pert a Magyar Állam tulajdonában álló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, azaz az MNV ellen, közérdekű adatokat szerettünk volna megismerni arról, mi lett a sorsa kicsit több mint 30 milliárd forintnyi közpénznek. - írja a 444.hu.
A magyar kormány inkább bevállalta az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszak szabálytalan uniós pénzfelhasználására megállapított 10 százalékos átalánybírságot, mint hogy az operatív programok projektjeit külön vizsgálják. - írja a napi.hu.
Bizonytalan időre tiszteletdíj nélkül maradt Soroksár frissen megválasztott polgármestere, miután a képviselő-testület ellenzéki tagjai a múlt heti alakuló ülésen nem szavazták meg az illetményéről és költségtérítéséről szóló előterjesztést – írja a merce.hu.
Nem nagyon bízhatott T. Mészáros András, Érd volt polgármestere a beosztottjaiban, mert mint kiderült, 160 ki nem vett pihenőnapja maradt, amit most, hogy nem választották újra, forintosíttatott. - írja a varosikurir.hu.
A Magyar Tudományos Akadémia tudományos osztályainak képviselőiből és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala díjbizottságának tagjaiból álló kuratórium Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjban részesítette Dr. Hebling Jánost, az MTA doktorát, a PTE Természettudományi Kar Fizikai Intézetének egyetemi tanárát, az MTA-PTE Nagyintenzitású Terahertzes Kutatócsoport vezetőjét.
Az új polgármester, Niedermüller Péter azt ígéri, a közeljövőben nyilvánosságra hozzák az elmúlt évek önkormányzati szerződéseit. Az egyikről már be is számoltak. - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.
Sztrájkolnak a szociális ágazat dolgozói szerdán, ha addig sikerül a kormánnyal megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés, juttatásai az ösztöndíjak és a munkaszerződések rendszerén alapulnak majd, és módosul a szakképzésben oktatók jogállása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
November 15-én déltől késő estig módosul a Budapest és Hatvan között közlekedő IC pótlóbuszok indulási és érkezési megállója, mert a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcát lezárják egy rendezvény miatt.
Békés tüntetés zajlott november 9-én, szombaton az elektrosokk-kezelés alkalmazása ellen, amelyet a mai napig használnak Magyarországon is. A tüntetők azt próbálták elérni: ezt a káros pszichiátriai módszert vonják ki végre a forgalomból.