Megszavazta a parlament a Fidesz javaslatát kedden, amely alapján enyhítenek a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítások büntethetőségén. Az előterjesztést 129 igen és 57 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés.
A kormánypártra szavazók több mint fele (55 százalék) teljesen elégedett a lassan véget érő iskolai tanévvel, miközben az ellenzékiek csak 27 százaléka adna ötös érdemjegyet – áll a Publicus Intézet közvélemény-kutatásában.
Csak a négy tűzrakóhely majd 800 ezer forint volt, a fából ácsolt sétány hideg- és melegburkolatai tízmilliós összeget emésztettek fel. A nyírmártonfalvai lombkoronaösvény tételes költségeit az Átlátszó hozta most nyilvánosságra.
Két jelenleg fideszes vezetésű megyei jogú városban, Szolnokon és Veszprémben készült felmérések összehasonlítása azt mutatja, hogy a pártkáoszok kizárásával, alulról építkezéssel igenis van keresnivalójuk a NER-en kívülieknek. - derül ki a Publicus friss kutatásából
A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.