Az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak az egyik budapesti vezetője volt az a fiatal porondmester, aki vasárnap előadás közben halt meg a Fővárosi Nagycirkuszban – közölte hétfőn reggel a Sztárklikk.
Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás, a fő- és mellékutak burkolata jellemzően vizes, vannak latyakos, hókásás szakaszok is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
A határon túli magyarok ügyét nem lehet kampánytémává tenni, az egyetlen lehetséges álláspont az, hogy egymás nemzettestvérei vagyunk - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett, az Országházban tartott családi napon.
A CDI szerint a keresztény kultúra érték, ezért meg kell őrizni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón, pénteken.
Az MSZP-Párbeszéd kormányzati szintre emelné "a külföldre kényszerült magyarok" ügyét. A két ellenzéki párt hazaváró programot indítana, amelyért egy önálló államtitkárság felelne; a program egyik legfontosabb eleme az egyenlő választójog elvének biztosítása lenne minden magyarnak.
Negyedszerre is ugyanazt a céget kérik fel egy állami fenntartású, XVIII. kerületi pszichiátriai otthonban a brutális mértékben elszaporodott ágyi poloskák kiirtására, amelyik már háromszor sikertelen volt az élősködők eltávolításában. - írja a 168ora.hu.
2011-2012-ben fedezte fel a média az akkor már évek óta működő Eliost, amit a 2013-as Orbán-Tiborcz lagziig legtöbbször Simicska-cégként emlegetett a magyar sajtó kormánykritikus része is. - írja az atlatszo.hu.
Gluténmentes, bio kukorica chips-ben 29,4-33,1 mg/kg mennyiségű glutént mutatott ki önellenőrzés során a belga gyártó vállalat – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a RASFF-on keresztül. A termékből Magyarország mellett 24 EU tagállamba és Svájcba szállítottak. - írja a portal.nebih.gov.hu.